Nem emlékszünk oly tarka és mozgalmas szinházi évre, a milyen az idei. Egymást érik a bemutatók. Különösen a Nemzeti Szinház jár elől a tömeges termelésben. A közönség alig pihen ki valamely bemutatót, már is újról gondoskodik a fáradhatatlan vezetőség. S a milyen sietve nyilnak ki a szinpadi virágok, oly gyorsan hervadoznak el. Mindenesetre nagy buzgalomra vall az az alapjában szép törekvés, hogy minél több új tehetség jusson szóhoz, - de kivánatos, hogy a mohó munkakedv ne váljék a gond és tanulmány kárára.

Legutóbb alig került bemutatóra Ferenczy Ferencz: Örök küzdelem czímű négyfelvonásos társadalmi drámája, már Goethe „ Egmont”-jának felelevenítése következett s más új bemutatók következnek. Pedig Ferenczy műve érdekes munka volt. Arra a kérdésre igyekszik megfelelni, hogy mennyire esik a férj hűtlensége beszámítás alá?

Ferenczy hősnője többszöri, sőt állandó hűtlenségbe is beletörődik. S a szerző végül azt a gondolatot emeli érvényre, hogy a férjek gyakori vagy tartós hűtlenségébe is nyugodjék bele az asszony. A drámának szinpadi hatását egyébként nem ez a felfogás biztosította, nem is e már túlságosan kiaknázott tárgy, - hanem a mű egyik leggyakrabban fellépő mellékalakja, egy Zlinszky Taszilló nevű kalandor, ki ha akarna, sem tudna igazat mondani s ki élénken emlékeztet Goldoni „ Hazug” czímű vígjátékának hősére.

Legtöbb értéke volt Ferenczy szellemes, könnyed párbeszédeinek, a mint hogy Ferenczy általában akkor van igazán elemében, ha finom és eleven szalónias hangon beszélteti alakjait. Néhány pompás mellékalakja a „ Flirt” sikerére emlékeztetett.

Az Egmont fölelevenítésére jelentékeny áldozatokat hozott a Nemzeti Szinház, szép új öltönyökről s korszerű jelmezekről gondoskodván. Ohajtandó is, hogy minél több gondot fordítson klasszikus művekre, a melyeknek legnagyobb része fájdalom leszorult műsoráról. De „ Egmont” fölelevenítése nem tartozik különösebb sikerei közé.

A mű ugyanis Goethe amaz alkotásai közül való, a melyek bármily jelentősek is irodalmitörténeti szempontból, Németországban is inkább csak Goethe életének évfordulói alkalmából, kegyeletes visszaemlékezések ünnepein kerülnek előadásra. Tiszteletet keltő ez a kultusz, a melyben a németség az ő halhatatlan költőjének kevésbé tökéletes alkotásait is részesíti, de más nemzetek a költőknek csak bevégzett mesterművei iránt érdeklődnek.

Míg a világirodalomnak számos oly remeke van, a mely egyetemes emberi értéke daczára sem került még nálunk színre: addig bizvást nélkülözhetjük az oly alkotásokat a melyek csak egy világirodalmi nagyság forrongásának és fejlődésének mozzanatait jelzik.

A Vigszinháznak is volt legutóbb drámai ujdonsága. Sámson és Delila bibliai történetének befejezését, - azt a jelenetet, midőn Sámson a palota oszlopait ledönti s a mulató filiszteusokat romjai alá temeti – modern házasságtörési dráma jelképes ötletéül dolgozta fel a párisi Bernstein Henry Sámson czímű négy felvonásos szinművében.

Sámson e műben egy sokszoros milliomossá lett párisi bankár, a ki napszámosi sorsból kapaszkodott fel a tőzsde fejedelmévé, - Delila pedig előkelő főúri leány, a ki nőül ment a bankárhoz, de megcsalja. Sámson bosszúja abból áll, hogy ledönti – nem ugyan a palota oszlopait – hanem a házibarát anyagi létének oszlopait. Tőzsde-krachot idéz elő s az egész főúri társaság s benne a házibarát anyagi romlását okozza.

Maga Sámson is tönkre megy, de nem bánja, hisz lakol a csábító. Eddig még van bizonyos jelképes hasonlóság a bibliai s a modern párisi Sámson között. Ámde a bibliai Sámson a romok alá temette hűtlen Deliláját s maga is ott halt meg. Az új párisi Sámson ekkora elhatározásra nem jut. Ő a nagy összeomlásból ép testtel s ép erővel, új küzdelemre készen kerül ki.

Delilája meg-megjavulva és megtisztulva hű feleségévé lesz. Férj és feleség kölcsönösen megbocsátják egymásnak fogyatkozásaikat. A főúri hölgy megbocsátja férjének alacsony származását, - a férj meg megbocsátja nejének a hűtlenséget.

Új életet kezdenek. Sőt Delila most már igazán szerelmes lesz Sámsonba, mert imponál neki, hogy az vagyonát bosszúból feláldozta. Ezek után csak egy kérdés marad hátra: ki volt vak, a bibliai vagy a párisi Samson-e? Azt hisszük, hogy a párisi- bárha ennek szemét nem szurták ki, hiszen ha nem volna vak, látná, mily léha az ő hitvese, ki lelketlenül megcsalja, szeretőjével lebujokba megy mulatozni, bűnbánatot nem érez, sőt férjével szemben a tettenérés után még vakmerően és kihivóan mer bánni.

Hogy ily Delila megjavuljon: ahhoz semminemű javító-intézet nem elég. Sámsonról is azt hisszük, hogy nem annyira erőteljes, mint korlátolt felfogású, hogy ezzel a nővel remél új életet kezdeni.
A dráma fölépítésének technikája különben igen hatásos s nagy szinpadi jártasságra vall.