Öreg nénikék, tapasztalt kártyások babonája: - A ki a játékban veszt, szerelemben nyer. És ha valakire a harminczkétleveles biblia társas forgatása közben feltűnően rámosolyog a szerencse istenasszonya, illik tehát az elkeseredett partnerek előtt egy kicsit mentegetőzni. Tehát mentemfelsóhajt:

- Most írja az ideálom szerelmes levelét … másnak!
A mi természetesen fordítva is állhat. Legalább arra vall ennek a mi hősünknek az esete, a kinek fényképét itt bemutatjuk.
Délczegen fest önkéntesi ruhában és gentryivadéknak néznéd. A neve azonban semmi előkelőséget nem sejtet.
Braun Ármin a polgári neve. Szürke, semmitmondó név. Ezt mintha a mi emberünk is érezte volna. Egyelőre tehát a belügyminiszter megkérdezése nélkül Baranyira változtatta önhatalmulag nevét.
Baranyai ur egyébként egy bpesti szállítóczéget boldogított munkásságával. A raktárt bízták szakavatott kezeire.
Nappal a ládák és csomagok prózai otthonában unatkozott, este pedig… ugyan hol lehet este egy félig-meddig budapesti gavallér.
- A kávéházban!
Hát természetes, hogy a kávéházban. Estétől éjszakáig s nem ritkán reggelig ott blattozott Baranyai ur a reményeket hazudó zöld asztalok mellett.
És hűségesen vesztett. Üldözte a balszerencse. Elvándorolt az aprópénz, el a bankók szerencsés partnerei zsebébe, sőt a „hozom” is kétségbeejtőn felszaporodott.
A kávéházi játékszabályok pedig nagyon szigoruak. Oly ridegek, mint holmi klubbparagrafusok. Kötelező a huszonnégyórai terminus.
Baranyai Braun mit tehetett?!
Pénze nem volt, de volt bőven áru a raktárban. Egy-két, majd mind több csomagot tehát elemlelt, eladta s a „szerzett” pénzből kifizette – becsületbeli adósságát.
- Nagyon becsületes fiu ez a Braun! – mondták is nem egy ízben – pontosan fizet. És szívesen leülnek Braunnal játszani. Braun pedig megint vesztett.
A kontrák csak ugy zugtak feléje s mindig a kontrázónak volt igaza. Egy pointtal, de elvesztette a játszmát.
Borzasztó história!
- Már megint miféle fruska szeretett belém! – fakadt ki és lecsapta a csalogató, megbízhatatlan kártyát.
- No no, nincs is olyan messze! – évődtek vele. – Nézd a kávés lánya milyen szemeket mereszt rád!
Braun hátra nézett. Egy kicsit mérgesen, de egyszerre elolvadt a tekintete. A kávésnak nagyon szép lánya volt, Mint egy szőke álom gyönyörű nefelejtsekkel, ugy hatott rá az a karcsu teremtés sárga hajkoronájával és égszínkék szemeivel, melyek selymesen odatapadtak a most tökéletesen elérzékenyült kártyásra.
Szemeik most találkoztak. Mintha az üdvösség lobogott volna fel az összeölelkező szemsugarak érzéki forró vágyában… de kárhozata volt mind a kettőnek. A kártyás magára eszmélt. A mit a játék izgalmában elfelejtett, az a szerelem mámorában egyszerre tisztán állott előtte.
A ládákra s csomagokra gondolt, melyek az ő kezén tűntek el.
Előbb-utóbb kiderül most, hogy – közönséges tolvaj. Az aggodalom bátorságot öntött belé, s élet-halálra udvarolt a lánynak.
A lány szülői nem jó szemmel nézték, de elvégre nem szabad egy jó vendéget elriasztani….. csak a lányt óvták, figyelmeztették.
- Léha természetű! Kártyás, lump is. Ne vedd komolyan. Akad neked jobb pártid.
Igazuk volt, mert Braun alatt már égett a talaj.
Minden pillanatban rájöhettek hivatalában hűtlen sáfárkodására.
- Édes apád nem fogad el soha vőnek. Gyere velem. Szökjünk! Van egy kis pénzem. Menjünk az oczeántúlja: Amerikába…Ha szeretsz, jössz.
A lányka nagyon szerette. A szerelem sohasem kérdez, csak felel.
És megszöktek.
Mit mondjuk többet!
A rendőrség mindenfelé keresi a tolvaj hivatalnokot, „kinek társaságában egy feltűnően szép szőke lány van”.
Így szól hivatalos hidegséggel a körözvény.
De ettől ott a Baross-utczában két öreg vörösre sírja most szemeit.