Balfour 1906. május 11-én azt mondta, hogy az inváziót illetőleg nincs komoly veszedelem. Ez a következtetés oly adatokon alapult, a melyeket az admiralitás Francziaországra, a legközelebb fekvő országra vonatkozólag gyűjtött, mivel innen legkönnyebben hajtható végre az esetleges betörés. Utóbbi időben tett vizsgálódások azonban azt mutatták, hogy Balfour megállapítása, ha Francziaországot illetőleg 1906-ban megállhatott, Németországot illetőleg 1908-ban nem állt meg. Azok a föltételek, a melyek Balfour meggyőződésére irányadók voltak, teljesen megváltoztak és Anglia nem érezheti magát biztonságban az invázió ellen.

A kérdést – folytatta Roberts lord – abból a szempontból tanulmányoztam, hogy az invázió Németország irányából történik. Balfour Francziaország példáját idézte a nélkül, hogy ez alkalommal Francziaországgal szemben való ellenségeskedésre, vagy ettől az országtól való félelemre gondolt volna. Németországról tehát ugyanebből a szempontból, ugyanígy kijelenthetem, hogy ebben sem Németország ellen való ellenségeskedés, sem pedig tőle való félelem nem foglaltatik. A szóló és Lovat lord megállapították, hogy Németország mindenkor rendelkezik annyi hajóval, a mennyi kétszázezer ember fölvételére szükséges. Ezt a csapatlétszámot több hónapon át a legközelebb fekvő kikötők környékén mozgósítási intézkedések nélkül össze lehet vonni. A vasuti összeköttetési rendszer megengedi, hogy Németország a hadsereget Francziaországnál sokkal rövidebb idő alatt állíthatja a kikötőbe és szállíthatja hajóra.

S szóló és Lovat lord vizsgálódásai azt eredményezték, hogy 150,000 emberből álló német hadsereget ugyanannyi hajón lehet szállítani, a mennyit Balfour fél oly csapat szállítására gondolt szükségesnek. A hajóra szállítás és partraszállítás sokkal kevesebb ideig tartana, mint hitték. Miután szóló behatóan fejtegette ezt a pontot és rámutatott a különböző kormányzati, technikai és stratégiai hasznokra, a melyek Németországnak lehetővé teszik, hogy kikerülje az angol flottát és keresztülvigye az inváziót, így folytatja: Balgaság volna elzárkózni eme lehetőségek elől, bármennyire is kivánjuk a békét. A közeli Kelet aggasztó eseményei a leggondolatlanabb megfigyelőnek is tudtára hozhatták, hogy semmi sem menthet meg egy országot, a mely nincs elkészülve a védelmére. Sem szövetségek, sem szerződések nincsenek ez alól kivéve. Ha ezután is elhanyagoljuk a legmindennapibb óvóintézkedéseket, egy napon ki leszünk szolgáltatva országunkba benyomult idegen hatalomnak és kénytelenek leszünk magunkat a legmegalázóbb föltételeknek alávetni.

A veszedelem napról-napra fenyegetőbb lesz. Tíz éven belül Németország megteremtette a legnagyobb tengeri hatalmat, a mely az angol flottán kívül valaha létezett. Az invázió keresztülvitele czéljából valamely hatalomnak nem kell szükségkép a tengeren való hegemóniával bírnia. Elégséges az időleges vagy lokális uralom. Ezt Németországban nagyon jól tudják és nem arról van szó, hogy flottánk mily erős. A legfőbb akadálya az inváziónak a polgárokból álló erős hazai hadsereg, a melynek egy millió főből kellene állania. Túl a közeli tengeren él egy nép, a mely 60 millió főt számlál, a mely legtevékenyebb vetélytársunk a kereskedelemben, a világ leghatalmasabb hadseregével és oly flottával rendelkezik, a melyet energikusan és gyorsan megnagyobbított, míg mi egyáltalában nem tettünk megfelelő katonai ellenintézkedéseket.