A magyar énekművészet büszkeségét ünneplik most a budapesti Operaházban: Takáts Mihályt, a kinek negyedszázaddal ezelőtt legelső izben jelent meg a szinlapon a neve. Akkoriban kezdődött a budapesti Nemzeti Szinházban az operaelőadások utolsó esztendeje; csak egy évre rá készült el az operaház; és Takáts akkor még csak ösztöndíjas éneknövendék volt.

A művészi pályán sokan vannak még az elsőrangúak közt olyanok, a kik egy másik, megkezdett pályát félbeszakítottak a mindennél jobban vonzó művészet végett. Ezek közé tartozik a mi mesteri dalosunk is, a ki e napokban, szeptember 19-én, 47 éves lett, és a ki 21-dik születésnapjáig nem is sejtette, hogy a papi reverendát csakhamar fölcseréli a legfényesebb, legtarkább jelmezekkel. A nagybányai születésű nagyváradi theologust még fölebbvalói beszélték rá a művészpályára, olyan erőteljes és szép volt énekhangja. Talán papnak is jó lett volna Takács; de hogy operai művésznek elsőrangú lett: ezt ma már elismeri mindenki.