Lovik Károlyt nyilván a Leányvári boszorkány czímű regényének sikere vezette arra, hogy mily kedvező talaj számára a kisvárosi ódon hangulatok s a nyárspolgár-alakok világa. Új regényében a régi, még kisvárosi életet élő Pestből rajzol meg egy darabot.

Az „ arany polgár” egy roppant gazdag, zsugori öreg pesti polgár, Bauernebel a neve, a kinek vagyona tömérdek, de magától is sajnálja a garast, hogy aztán annál bővebben költsön pöreire. A pörösködés a szenvedélye, különösen fiatal özvegyasszony leányával és a városi hatósággal van sok baja. Jön aztán hozzá a házában lakónak egy fiatal, keményfejű jogász, az ravaszsággal, észszel és erélylyel elintézi a pöröket, barátjának, egy éhenkórász muzsikusnak, a háziúr hajadon leányát, önmagának pedig az özvegyaszszonyt szerzi meg feleségül.

A regény meséje inkább humoros ötletekre, mint psychologiára van alapítva, de azért megvan benne a hatás legfőbb tényezője: el tudja hitetni velünk olvasás közben az alakjait és ezzel megnyeri a csatát. Előadása élénk, közvetlen, jókedvű, - a mai szomorú irodalomban jól esik olvasni az ilyen egészséges kedélyből fakadó, eröltetés nélküli vidámsággal elmondott történetet.

A kellemes elbeszélő hangot, valamint az apró epizódokból összerakandó cselekvény alkotását Lovik Mikszáthtól tanulta, a kinek a mai fiatalabbak közül talán ő a legtanulékonyabb tanítványa. Előadásában minduntalan ráismerünk a mesterre, a nélkül, hogy ez kellemetlenül érintene, mert nem utánzásról van szó, hanem egy tradíczió továbbfejlesztéséről. Az arany polgár alighanem hamarosan épen olyan népszerű lesz, mint a Leányvári boszorkány selmeczi alakjai, a kik talán mélyebb árnyalással vannak megrajzolva, de derű és kellemesség dolgában testvérei az új regénynek.