A magyar hangsúlyos ritmus kérdését tudvalevőleg Arany János emelte a tudományos probléma színvonalára nevezetes értekezésével. Azóta nagyon kevesen foglalkoztak vele, behatóbban, érdemlegesen csak Négyesy László fejtette tovább az Arany megvetette alapon.

Most Gábor Ignácz adott ki nagyobb tanulmányt e fontos kérdésről, a mely poétikai kérdés ugyan, de erősen beleszögellik a zenébe is. Gábor Ignácz történeti módszerrel dolgozik, nyomon kíséri a magyar ritmus fejlődését a középkor verses emlékein kezdve Arany Jánosig s ily módon hozza ki eredményeit. Fő eredménye pedig az, hogy megdöntöttnek véli a hangsúlyos ütemkezdet szabályát, vagyis Aranynak azt a megállapítását, hogy az ütemnek mindig hangsúlyos szótaggal kell kezdődnie.

Ő fölveszi az ütemelőzőt, vagyis egy vagy több súlytalan szótagot az ütem súlyos szótagja előtt, tehát szerinte ütemelőzővel, egyfázisú ütemekkel kell ritmizálnunk, sohasem vétve a hangsúlyos ritmus alaptörvénye ellen, mely szigorúan megköveteli az értelmi és ritmikai hangsúly azonosságát. Hogy ez a főeredmény és Gábor Ignácz egyéb, a részletekre tartozó megfigyelései mennyire állják meg a tudományos kritika tüzét, azt megállapítani nem a mi feladatunk, hanem a szakembereké.

Mindenesetre azonban elismeréssel kell fogadni azt a nagy gondot, finom elemzést és tárgyszerkezetet, melylyel munkája készült, valamint azt az elfogulatlanságot, a melylyel állást foglal az addigi nézetekkel szemben. Az az érdeme is kétségkívül megvan, hogy egy elhanyagolt ügyben kérdéseket vet fel, a melyekre a tudomány vagy elfogadja az ő feleleteit vagy nem, - de a kérdezőknek csaknem oly fontos szerepük van a tudomány előbbrevitelében, mint a felelőknek.