Az emberiségnek himlő elleni védekezése a legrégibb időkbe nyulik vissza. A védekezésnek első nyomait megtaláljuk már a kinaiaknál, kik gyermekeiket enyhébb lefolyású betegek ruháiba öltöztették, avagy orrukba ilyen betegekről származó himlőpörköket tettek, hogy ily módon előreláthatólag enyhébb lefolyású himlőben megbetegedve, azután mentesek legyenek a bajtól.

Indiában a braminok úgy végezték e mentesítéseket, hogy az al- vagy felkaron előzetes erős dörzsölés után nagyobb számu bemetszést tettek, melyeket az előző évekből származott himlő betegek hólyagjaiból vett anyaggal átitatott és Ganges-vízzel megnedvesített gyapottal befödték két-három órára. Azután megvárták, míg vagy e gyapot magától le nem esik, vagy pedig a hólyagokat felszurták és kinyomták. A későbbi időkben különösen Konstantinápoly lakosai között volt igen elterjedt szokás enyhe lefolyásu himlős betegek hólyagtartalmával való fertőzés.

Hosszabb ideig azonban csak egyesek tudtak az ilyen védekezésről. Nagyobb elterjedést csak 1708 után nyert, amikor Anglia konstantináply nagykövete, Wortley Montagne az eljárás sikeréről és hasznáról meggyőződvén, két gyermekét beoltatta. Nemsokára az angol király parancsára hat halálraitélten is megróbálták a beoltást, majd néhány londoni árvaházbeli gyermeken.

Ezután I. György angol király a saját gyermekeit is alávetette az oltásnak s ekkor már a nép minden rétegében feltámadt a bizalom s mind többen és többen hagyták magukat beoltani. Az 1758-adik esztendőben egyedül Angliában körülbelül 200,000 ilyen oltást végeztek, ami nagyon tekintélye szám, ha tekintetbe vesszük, hogy nagyon sokan – főleg a papok vallási szempontból – erősen izgattak az eljárás ellen. De nem csak Angliában, hanem Európa többi országaiban is tért kezdett hódítani az emberi himlővel való mesterséges fertőzés.

Mindazonáltal a himlő ellen való védekezésnek ez a formája nem maradhatott fenn sokáig. A mesterségesen előidézett himlő ugyanis nem folyt le mindig a legenyhébben. Sőt halálesetek is fordultak elő. Megindult tehát a törekvés olyan eljárás fölfedezésére, amelyik minden veszedelem nélkül volna használható. A kisérletek hosszu időkön folytak, mig végre Jenner Edwardnak sikerült a himlőoltás mai alapját megvetni.

Edward Jenner, ki 1749-ben született Anglia Berkeley nevű községében, még fiatal sebész korában egy parasztasszonytól hallotta, hogy azt a sulyos himlőjárványok mintegy elkerülik, mivel a tehénfejéstől valami bőrkiütést kapott. 1788-ban azon meggyőződésre jutott, hogy a friss állapotban lévő tehénhimlő képes megvédeni az embert a valódi himlő ellen.

Mindazonáltal eme meggyőződését gyakorlatilag csak 1796-ban merte megpróbálni. Ekkor egy James Phippo nevű gyermeket beoltott azon tehénhimlőhólyag anyagával, amelyik Sarah Nelmes fejőlány kezén fejlődött. Ez első beoltottját Jenner később gazdagon megajándékozta. A beoltott gyermek karján két félhosszuságu, csak a felhámon áthatoló metszést tett és ebbe kente a leány kezén levő tehénhimlő hólyagtartalmát. A hetedik napon a gyermek hónalja fájt, a kilencedik napon csekély foku fázásérzetről és fejfájásról panaszkodott a gyermek és étvágyát vesztette. Másnapra azonban e jelenségek már megszűntek.

Ezalatt az oltás helyén kifejlődtek a tehénhimlőhólyagok. Már most, hogy meggyőződjék, vajjon ez az oltás a gyermeket csakugyan megvédi-e a himlő ellen, nemsokára friss emberi himlőhólyag tartalmával oltotta be és a gyermek nem kapott himlőt. Az angol parlament is honorálni akarta Jenner nagy érdemeit, majd pedig 1807-ben 20,000 font sterlinget szavazott meg neki. London városa pedig diszpolgárává választotta meg. Jennert azonban a nagy jutalmak nem változtatták meg és megmaradt továbbra is szerény, falusi orvosnak, míg 1828-ban gutaütésben 74 éves korában el nem halt.

Jenner, – mint a nagy felfedezők legtöbbje – sem kerülhette el a megtámadtatásokat. S e nemesen érző egyszerű ember kevéssel halála előtt támadóiról igy nyilatkozott: „Nem lep meg, hogy az emberek nem hálásak irányomban; csak azt csudálom, hogy nem hálásak Istennek azon jótéteményeért, hogy engem eszközévé választott.”