A posta negyven éves jubileuma alkalmából a postával összefüggő és vele hasonló óriási arányokban nagyra nőtt intézményünkről, a távirdáról nem szólt egyetlen megemlékezés sem.

Pedig ennek az 1867-től 40 évet betöltött intézményünknek megalakulása, szervezése, magyarrá való tétele és felvirágzása tanulságban és érdekességben felülmulja a postáét is. Az abszolutizmus alatt 1867-ig a posta és távirda szervezete egyaránt német volt. Német hivatalnokok látták el a szolgálatot, bécsi központi igazgatás alatt állott, német nyelven ment az ügyvezetése és bélyegei, bélyegzői, hivatalos nyomtatványai mind németek voltak.

A fővárosban mindössze három táviró hivatal létezett. Az egyik, és ez volt a főállomás, a Lloyd épület első emeletének Dunára néző oldalán három-négy teremben. A másik kettő Budán és Ó-Budán volt s ezeken kívül a mostani tizedik kerületben volt egy mellékállomás, mely főleg az ottani sörgyárak és sertéshizlalók szükségleteit látta el.

Az 1867-iki ujjászervezett magyar távirdának egyik ma is élő veteránja, Vécsey István érdekes dolgokat beszél a kiegyezés előtti posta- és táviróhivatalok belső életéről. A Lloyd épületében levő távirda-állomás egyik nagyobb termében voltak a gépasztalok felállítva s itt volt 28 Morse-gépre kapcsolva a befutó 35 vezeték. A Dunaparton egy ferdén álló fehérre meszelt faoszlop képviselte a bevezetési oszlopot és egy szerény falitartó közvetítette a vezetékeket. Az első vasszerkezetű, kandeláberszerű táviró-oszlopot 1867 szeptember havában állitotta fel a pesti távirda inspektoratus.

Az akkori lapok, különösen a „Hon” és a „Pesti Napló”, mint korszakos reformról emlékeztek meg erről az újításról.

A távirda gépteremben természetesen csupa idegenek, németek, csehek, morvák látták el a szolgálatot. Magyar táviratot általában csak 1867 január óta fogadtak el Magyarországon, de akkor is a hivatalos megjegyzésben ott állott az „ungarisch” jelző.

A rendező így jelezte az egyes táviratokat a tisztviselőkkel:
Teprecsin (Debreczen), Czeklet (Czegléd), Nirickhácza (Nyiregyháza), stb.

Ilyen állapotok uralkodtak a magyarországi távirda intézményben, mikor 1867 elején az első magyar tisztviselőket kinevezték. A kiegyezés után nem lehetett ugyanis a postát és távirdát rögtön reformálni, azaz magyarrá tenni, mert Bécsben egyre azt hangoztatták, hogy a távirda nem nemzeti, hanem nemzetközi intézmény s itten a magyarosításnak semmi jogosultsága nincs.

Gorove miniszter belátta, hogy újjű kell szerveznie teljesen a távirdát, ha hivatásának meg akar felelni s gondoskodott róla, hogy magyar emberek egyelőre a bécsi és külföldi szakiskolákban kiképeztetést nyerjenek. A sajtó és az országgyűlés pedig arról gondoskodott, hogy ez az intézmény a postával együtt megmaradjon magyarnak és hivatását a magyar érdekek javára teljesítse.

Ujjászervezésének negyven esztendeje után igazolta, hogy a postával együtt ez az intézményünk is fényesen bevált s a hozzáfűzött várakozásokat mindenben kielégítette.