Most, hogy eljutott irodalmi termékenysége tetőpontjára, Mikszáth Kálmán szeret egy kicsit kaczérkodni az öregséggel-könyvei czímében. "Öreg szekér, fakó hím", "Mikor a mécses már csak pislog", voltak pár év előtt megjelent novellás könyveinek czímei s most is ilyen öregeskedő, de nagyon ritmikus és hangulatkeltő czímet adott új könyvének: "Világít este a Szentjánosbogár is."

A könyv és czíme közt aztán érdekes ellentmondást érzünk, a mely tán még erősebbé teszi hangulatát. Mert az bizonyos, hogy a mese sohasem buzgott érdekesebben, az ötlet sohasem pattogott frissebben s a humor sohasem csillogott színesebben Mikszáth vénájában, mint ma.

Felfogása a világról, emberekről teljesen kiforrott, megmélyült, szatírája talán kevésbbé éles, mint egykor volt, de annál mélyebb forrásokból, a dolgok kapcsolatainak annál mélyebb megértéséből fakad. Régi jókedvébe belevegyűl már egy kis melancholia is, a mely rendkívűl művészi hatásúvá teszi humorát.

Mesélő, adomázó kedve teljesen ép, de mesélő művészete oly vonásokkal gazdagodott, a melyek tökéletes nagyságában mutatják nekünk Mikszáthot, mint irodalmunk legnagyobb elbeszélőinek egyenrangú társát. A mi pedig az előadás közvetlen báját és természetes plasztikáját illeti, ebben Mikszáth prózája, a hogy ma élvezzük, Jókai után is jelentékeny fejlődést jelent.

Azt a nyolcz elbeszélést, a melyet most új kötetében összefűzött, olvastuk, mikor először jelentek meg lapokban, túlnyomó részben a "Vasárnapi Ujság"-ban, s most újra elolvasva mind újabb és újabb szépségeik tűnnek elénk.

Mindnek megvan a maga külön varázsa, az egyikben a gondtalan vidám adomázó kedv ragad magával, a másikban az ötletes, könnyed, közvetlen előadás mögött rejtőzködő komoly, megható alaphang, a harmadikban az élet dolgainak megértésén alapuló mély humor és így tovább.

De valamennyiben van valami közös: az elbeszélés mögött ott látjuk az írót magát, a mint szelleme magaslatáról letekint az alatta elterülő világba, mindent a maga helyére, a neki megfelelő távlatba helyez és mindent átfoglal páratlanul biztos ítéletének erejével.

Mikszáthnak épen egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy sohasem merül el témáiban s alakjaiban, sohasem elegyedik közéjük, hanem mindig fölöttük áll, a honnan pontosan láthatja minden mozdulatukat, környezetükhöz való viszonyuknak minden apróságát. Ezért tud olyan biztos kézzel rajzolni s ezért tudja annak, a mit elmond, megadni a látott dolog illuzióját s ezért van, hogy a mit ő nekünk elmondott, az úgy áll a lelkünk előtt, mintha a magunk szemével láttuk volna.