Ezt a czímet adtuk ennek a krónikának. Mert a Ťnagybaniť zsarolásokról nem apró krónikákat, hanem vaskos köteteket kell majd írni. És meg is fogják írni. Még pedig azok, akik napjaink gazdasági és társadalmi mozgalmairól adnak majd az utókornak híven számot.

Mert ez a század a zsarolás jegyében folyik le. Mindenki zsarol. A sztájkoló munkás kizsarolja jogait és a béremelést – akár igaza van, akár nincs – a termelő a fogyasztót, a hitelező az adóst és így tovább.

Erőszak és kényszer minden vonalon, a minek természetes vége, hogy a nagy többség folyton áldoz és hajlong…s a zsarolókból a végén kizsaroltak lesznek. Ostoba kölcsönösséggel őrült czirculus vitiosusban.

De nem erről akarunk beszélni. Ez a téma máshová tartozik. Állapodjunk meg a kicsiben zsarolások-nál. Mert erről már tud a büntető törvénykönyv s mi is, akik tudvalevőleg pedáns pontossággal mindig a – kicsi tolvajokat akasztjuk.

Ilyenfajta különösség ez az ur is, akit fényképünk ábrázol.
Ő kelme – polgári nevén Szörcsei Ferencz – az enyves kéz mesterségénél kezdte. Lopott. Kicsiben, ahogy jött. De hát nem volt nagy styl, s így rajtaveszett. Mint, ahogy erről a főkapitányság nyilvántartásában őrzött törzslapja tanuskodik, mely holmi leült fogház- és börtönbüntetésekről mesél.

Szörcsei Ferencz tehát elhatározta, hogy a sok ostobaság után furfangos lesz. Addig törte kemény koponyáját, míg megvolt a terv. Nagyszerű terv, melybe izibe beavatta egy bizalmasát is.

Sokat zugtak-bugtak ketten egy füstös kültelki kávéházban s másnap már munkára indultak. Szörcsei Ferencz és bizalmasa, akinek nevét még egyelőre jótékony homály födi. Szörcsei Ferencz ugyanis másnap fürödni ment. Egy pesti oldali fürdőbe, ahol nagy a forgalom. Ő kelme annak rendje és módja szerint megfürdött és jámboran elment öltözködni.

De mi ez? A kabinból az utolsó szálig eltűnt a ruhája.
- Hallatlan! Botrány! fürdőmester, hol a ruhám? Micsoda fürdő ez? – kiabálta torokszakadtából.
A fürdőmester előrohant.
- Hogy menjek ki az utczára? – támadt rá Szörcsei

Ezen maga  is eltűnődött a fürdőmester, később a fürdőtulajdonos is. S a vége az lett, hogy szereztek Szörcseinek uj ruhát, csak csendesedjék, mert, ha híre megy az esetének, elfut a többi vendég is, s rossz hírbe keveredik a fürdős.

Szörcsei tehát büszkén kisétált az uj ruhában, s a másik utczasarkon pompásan mulatott a czimborájával, aki Szörcsei segítségével ügyesen kilopta Szörcsei ruháját a kabinból. Most két ruha van. Persze ez sok szegény embernek, következéskép az egyik zálogba került, s a czimborák nagyszerű ebédet ettek. Még marad is pénz.

De hát nem lehet sokáig erőltetni egy dolgot.
És egy fürdőben már gyanut fogtak. Szörcsei hiába kiabált, a fürdőmester igen bizalmatlan volt. Rendőrt hívott. Hadd lássuk, ki az, akinek már megint eltűnt a ruhája. A rendőr jött is és – régi ismerősét fedezte fel Szörcseiben, aki más névvel próbálkozott, de hiába.

Kapott ugyan más ruhát az ellopott helyébe, de az – rabruha volt. Becsukták a kis zsarolót.
Szörcsei természetesen nem áll egyedül a maga kieszelt tervével. Üzletembereknek, szállodásoknak sok bajuk van az effajta félbemaradt zsarolókkal.

Csak egyet említünk. Itt van a nadrágtalan ember esete, melynek nem egy budapesti szálloda tulajdonos ült fel néhány évvel ezelőtt. Elegáns vadászcsizmás ur, hosszu bokáig érő bundában állított be a szállodába.

Másnap reggel éktelen lárma ébresztette fel a szállodát.
- Ez is szálloda? Ahol a tolvajok csak ugy járnak és kelnek! Kerítsék elő nekem a nadrágot, mert megemlegetik…
A tulajdonos ijedten lerohant.
- Mi történt?
- Ellopták a nadrágomat. Azt a …. Igy csak nem mehetek ki az utczára. Miféle gaz söpredék lakik itt? – bömbölt a vendég.
- De kérem! Megtérítem. Méltóztassék parancsolni. Azonnal hozatok.
- És a pénzem? A nadrágomban volt a tárczám az apró pénzzel. Vagy ötven korona.
- Kérem ezzel is szolgálhatok. Csak semmi feltűnés.

Ugy is lett. Arra persze senki sem gondolt, hogy a Ťmeglopottť már nadrág nélkül jött a szállodába.