Betörők

A sok csitri apró betörés után a közelmult napokban valami vállalkozó srenkerbanda egy nagyobbszabásu betöréssel ütött rést a főváros közbiztonságán.

Lőw Sándor, budapesti ékszerészt részesítették e kétes szerencsében. Meglehetős, de nem szokatlan furfanggal intézték ügyüket. Előző nap egy annak rendje és módja szerint drótokkal és kalapácscsal ellátott villamos szerelő érdeklődött az ékszerüzletben a villamos óra működése után.

- Tessék a pinczében utána nézni! – mondták neki az üzletben.
– Mindenki azt hitte, hogy a Ťszerelőtť a villamos társaság küldte ki. Akkor még senki sem gondolta, hogy a Ťszerelőť tulajdonkép nem annyira a villamos óra, mint inkább az – ékszerek után érdeklődik. Mint azt a kései tapasztalatai mutatta.

A Ťszerelőť tehát becsengetett a házmesterhez, s elkérte a pinczekulcsot, melyet meg is kapott. Egy negyedóránál tovább időzött az üzlet alatti üres pinczében. Hogy mit végzett ott, az iránt senki sem érdeklődött.

Most már azonban mindenki tisztában van vele, hogy ez a szerelő egy betörőbanda kiküldött kémje volt, a ki alapos, helyszíni szemlére jött a villamos óra ellenőrzése czímén.

Elég keserves tanuságot szolgáltatott róla a harmadnap reggel, mikor az üzletnek padlóját a pincze felől jókora nagyságban felbontva találták, s kerek 30,000 korona értékű ékszer vett egy éjszaka alatt nesztelen bucsut.

A betörők belopóztak a pinczébe, annak falmennyezetét felbontották, aztán alaposan megrakodva, ismét visszabujtak a pinczébe, majd reggel kapunyitáskor észrevétlenül elódalogtak a házból.

Utjok eléggé sietős lehetett, mert összes betörő, - falbontó szerszámaikat otthagyták. Átengedték szíves használatra a – rendőrségnek.

Mint azt itt a fényképünk is mutatja. Okoskodja ki a rendőrség azokból, hogy kik voltak a tettesek.
Ezideig, - mikor e sorokat megírjuk – ezek nincsenek is meg, de meg van más.

Legalább a Lőw-féle betörésnek érdeme, hogy a rendőrség egy hasonló nagy bécsi betörés egyik hősét váratlanul kézrekerítette. A detektívek ugyanis addig jártak belebotorkáltak, míg belé nem akadtak az itt bemutatott Linhardt Edébe, a kinek multját nem egy Ťjogi esetť ékteleníti el.

A ravasz betörő Ó-Budán egy kis hentesszéket nyitott, de a pariserek s szalámik szeldelése közben merész terveken törte fejét.

Néha elutazott: Üzleti ügyekben! – mondották a szomszédok. – S ugy látszott, hogy az üzleti ügyek jól sikerültek. Egy-egy utja után szórta a pénzt, s játszotta a bőkezű gavallért.

Most a börtönben elmélkedik, s a detektívek azon vannak, hogy valahogyan a Lőw-féle betörést is rábizonyítsák, mivelhogy Bécsben is hasonló módon fosztotta ki eddig ismeretlen társával Tsernák Antal ékszerész üzletét.

Egyébként elég nehéz s fáradságos munka ez a betörőhajszolás. Ízig vérből való policzistának kell annak lenni, a ki a betörők furfangjával meg tud birkózni.

Talán érdekelni fogja olvasóinkat, ha egy pár odavetett vonásban elmondjuk, hogy hogyan is fognak hozzá? Miből indulnak ki a rendőrség emberei, hogy tesznek szert nyomra?!

Az első állomás a helyszín. A rendőrség emberei, mielőtt máshoz fognának, elsősorban alapos szemle alá veszik a betörés színhelyét.

Annak a képe akármilyen hallgatag és semmitmondó a laikus szemében, a detektív hozzáértő szeme előtt beszédes vallomássá válhatik. Olyanformán, mint azok a furfangosan megrajzolt képrébuszok, melyeken fák lombjai, vagy az ég felhőzetéből kell kihámoznunk a vonalak összevisszaságából valami kérdezett alakot.

Így van az valamely bűncselekmény helyszínénél is, azzal a különbséggel, hogy ott néha nagyon sok és bizony sokkal nehezebb találmányokat kell megfejteni.

A helyszín mindenekelőtt megmondja, hogy hogyan történt, nagy általánosságban következtetni lehet, hogy proffessionatus (szokásos) betörők, vagy tán alkalmi, esetleg házi tolvajok jártak-e ott vagy sem?

A használt betörőszerszámok minősége, a betörések szakértelemre s biztos kézre valló módja az első eset – a megrögzött tolvajok mellett – szól. S ezt fontos tudni.

Még magára egy-egy betörőbandára is rá lehet néha abból ismerni, mert minden betörő más-más specziális móddal dolgozik.

Meg lehet továbbá állapítani, hogy ismerték-e a betörők a személyt vagy helyi viszonyokat?! Ha igen, ugy okvetlen járniok, kutatniok kellett talán azelőtti napokban a helyszín körül.

Kihallgatják erre a ház népét, a szomszédokat és csakugyan…. egyik-másik emlékszik is, hogy egy gyanus kéregető molesztálta őket következetesen, néhány nappal a betörés előtt. Azóta még nem látták.

Hopp! Ez a banda kémje! Személyleírást kérnek és a rendőrség emberei már tisztában vannak legalább az egyik czinkos külsejével. Van már nyom,  melyet tovább lehet hajszolni.

A helyszín azonban egyebet is mondhat. Ott van például egy pár gyufaszál. A betörők használták el. A padlón meg néhány rózsaszínű viaszcsepp látható. Tehát rózsaszínű viaszgyertya világánál dolgoztak.

Rávaló eset megtörténik, hogy egyik külvárosi lebujban egy szurtos alak nagyban költi a pénzt. Gyanus, s igazolásra szólítják. Védekezése zavart. Erre megmotozzák. A zsebében egy viaszgyertya rózsaszínű, a gyujtók azonosak a betörés színhelyén találtakkal. Semmi kétség. A dorbézoló csavargó a betörők közül való. S így tovább….

A második fontos feladat a lopott tárgyak jegyzékének és pontos leírásának beszerzése.
A rendőrség nyomban közli azt az összes zálogházakkal, ékszerészekkel, ócska holmi kereskedőkkel etc.

A tolvaj a vesztébe fut, ha zsákmányát pénzzé akarja felváltani. Ha idegenbe viszi, ugy is pórul járhat. Nagyobbszabásu betörések, lopások alkalmával a szélrózsa minden irányába küldték szét a lopott tárgyak leírását s a gyanusitottak személyleírását…

Így indul meg a nyomozás. Így fest a kezdet, a mederterelés. A tulajdonképeni munka azonban csak azután kezdődik. Erről majd más alkalommal.