Irodalom és művészet

Mindazok közt a modern írók között, a kik ma foglalkoztatják az olvasó és a szinházi nézőközönség figyelmét , a legsajátszerűbb, legegyénibb s legizgatóbb alak Wilde Oszkár. Oly ellentétek egyesülnek benne , melyek fölületes szemléletre visszariasztanak tőle, de ha jobban megnézzük, észrevesszük, hogy az ellentétek csirái megvannak az egész modern társadalom lelki és erkölcsi életében.

Az érzékenység hihetetlen finomsága a kegyetlenséggel, az érzés rendkívüli differencziáltsága a czinizmussal, a gondolatok mélysége a fölületes elméskedéssel kapcsolódik nála, néha szinte egy és ugyanazon pillanatban. A legszebb arczot ha rajzolja, van benne egy torz vonás, viszont a legtorzabb dolgokból is ki tudja emelni az emberi tartalmat.

Felfogását a világról, az emberről, a társadalomról, az erkölcsről roppant nehéz dolog megfogni, mert játszik az olvasóval, hol gúnyolódó hangon mondja el, a mit komolyan gondol, hol meg tréfára fordítja, a mit kezdetben komolynak hittünk. Mind ezért érthető, hogy némelyekben, különösen a kik csak egyes dolgait ismerik, igen erős ellenszenvet kelt, viszont sokra ellenálhatatlan varázserővel van.

Egyet azonban csak a korlátoltság tagadhat le: Wide Oszkár művész volt , a formának oly művésze , a milyent csak keveset termelt az a nemzedék, a melyet mi még élőnek láttunk. És a maga utjait kereste , melyek lehetnek tévutak, - sok tekintetben azok is, különösen ha művészi dolgok megítélésébe belekeverjük a morális szempontokat – de mindenesetre érdekes utak , a melyeken új fölfedezések távlatai nyilnak annak számára, a ki nyitott szemmel nézi az emberi lélek szövevényét.

Psyhologiája annyi csodásan finom árnyalatra világít rá, művészete annyi , eddig néma érzésnek ad hangot, mint a modern világ nagyon kevés irójáé. Az érzések, a hogy ő rajzolja őket , gyakran átlépik a normális lelki és fizikai élet határvonalát s a kevésbé penetráló szemű olvasó sokszor csak a bizarrságot látja ott, a hol rejtelmek tárják fel mélyüket. A néha igazi , néha azonban majd minden munkájában sötét, komor érvényeket takar, az ő hőseire mint egy fenyegető , végzetes felhő nehezedik az élet.

Ő maga pedig szellemes és fájdalmasan gúnyos mosolylyal jár a mélységek főlőtt, látszólag nyugodt mozdulatokkal, valójában azonban végletekig feszült idegekkel és kinosan vonagló lélekkel. Egyénisége, gondolkodásának és alkotásának módja legjellemzőbben nyilvánul „Dorian Gray arczképe” czímű regényében , legnagyobb arányú és legnagyobb vonalakban megcsinált munkájában.

Ez a regény a modern ember lelkéhez ad kulcsokat, a melyeknek ha hasznát tudjuk venni, a pokol tüzeit láthatjuk égni a művészi elegancziával elrendezett külsőségek között. Rámutat a lelkek sóvárgására az élet értelmének megfejtése , az élet egész tartalmának kifejtése után, az élet minden cseppjének kiürítése után s rámutat a sóvárgás eredendő tragikai végzetére.

Dorina Gray lelke , a mely a regény középpontjában áll, a mai társadalom legtetején állók, a szellem és érzés dolgában legfeljettebbek lelkének tükre s az ő tragikuma az, hogy át merte írni a valóság nyelvére azt, a mi másokban csak tudatos vagy öntudatlan vágy él.

A regény egyike a legizgatóbb olvasmányoknak, melyeket a modern irodalom nyújtani tud, világszerte rengeteg mennyisége az embereknek olvassa, hatása irodalomra és egyes emberekre napról-napra erősebb. Az új magyar fordítás igen szép kiállításban , Wilde arczképével jelent meg. A fordítás munkáját Schöpflin Aladár végezte.