Magyar-cseh barátkozás
Az összes osztrák nemzetiségek között eddig a csehek voltak legállhatatosabb, sőt mondhatnánk legengesztelhetetlenebb ellenségei a magyarságnak. Az osztrák németekkel megtudtunk úgy a hogy alkudni, s meg is tudtunk férni. A míg a birodalmi tanácsban a németek képezték a többséget, addig soha se volt oly éles az ellentét Magyarország és Ausztria között, mint a minővé az utóbbi esztendőkben változott. S türhető volt az állapot akkor is, a mikor a lengyelek szava lett döntő. Igazán éles csak akkor lett a viszony a két ország között, mikor teljes erővel érvényesült odaát a cseh befolyás.
Mi magyarok semmi különös okot nem adtunk rá, hogy a csehek bennünket annyira meggyűlöljenek, s hogy ők kezdeményezzék ellenünk többek között azt a harczot is, melynek az volt a jelszava: „nem kell magyar liszt”. Nem is viszonoztuk a csehek gyülöletét, sőt szivesen elfeledtük azt a sok cseh hivatalnokot is, a kik a Bach világban Magyarországot nyomorgatták. A csehek gyülölete azért mégis meg volt, működött ellenünk, nem is volt szelidithető, mert a politikai helyzetnek volt szükségképi folymánya.
Deák Ferencz müvének, az 1867-iki kiegyezésnek az képezte egyik feltételét, hogy Magyarországon a magyarság kezében legyen a hatalom, odaát pedig a német nemzetiséghez tartozók legyenek az urak. Mindaddig, a míg Magyarországon a Deák politikáját támogatta a többség, kormányunknak létérdeke hozta magával, hogy az osztrák pártok közül mindig a németség oldala mellé állott. Természetszerű volt, s ép azért még öntudatlanul is megtörtént, hogy az állami élet ezernyi változó eseményeiben, mindig azokat az érdekeket támogatta, melyek a németségnek voltak javára. De ily módon a magyar hivatalos hatalom, azoknak a pártján állott folytonosan, a kikkel élet-halál harczot folytattak a csehek. Mi barátai voltunk az ő ellenségeiknek, azért tekintettek bennünket ellenség gyanánt.
És íme, alig mindotta ki a magyar nemzet, hogy szakítani akar a Deák politikájával, a cseheknek irántunk való viselkedése – sőt bizonynyal érzése is – azonnal megváltozott. A nélkül, hogy ezt eddig tettekkel bizonyítottuk volna be, tudják rólunk, hogy Ausztria nemzetiségi viszályaival szemben meg fog változni a politikánk. Annak a Magyarországnak, mely nem tartja megingathatatlannak a 67-iki kiegyezést, semmi érdeke se lesz többé, hogy Ausztriában a németség kezében legyen minden hatalom. S elesik reánk nézve annak szüksége is, hogy minduntalan az osztrák németek segítségére siessünk, valahányszor hajba kapnak a csehekkel, vagy a szlovénekkel.
S a megváltozott viszonyoknak hatása alatt egyszerre barátságos hangok kezdenek hallatszani Prága városa felől. A kereskedők kijelentik, hogy ezentul szivesen vásárolják és árusítják a magyar lisztet. Sőt szorosabbra akarják füzni a két országnak egymáshoz való viszonyát, azért a kereskedelmi iskolákban tanítani fogják a magyar nyelvet. (A mit Hunyadi Mátyás királyunk óta sohase értett n áluk senki.) A cseh lapok nyiltan hirdetik, hogy ők a magyarokban barátjaikat akarják látni ezután, sőt szövetségeseiket Bécscsel szemben, s egyenesen be fogják dugni a füleiket, ha a magyarországi tótok panaszkodni mernek ellenünk. Az ifju cseheknek egyik vezérpolitikusa pedig ellátogatott a magyar fővárosba is, hogy az itteni befolyásos emberekkel keresse az összeköttetést.
Mindez magában véve szép dolog. De barátságból nem lehet politikát csinálni. A csehek legyenek tisztában azzal, hogy mi magyarok meg tudjuk ugyan őket és törekvéseiket érteni, de segítségünkre csak akkor számíthatnak, ha ellenszolgálatokra is képesek lesznek.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!