Ábel és Eszter. Gárdonyi Gézát erősen érdekli egy kérdés, a melyről pedig nem is bizonyos , egyáltalán kérdés-e: a birás vágyát kizáró lelki szerelem. Már néhány év előtt megjelent regényében. A hatalmas harmadik-ban is megpróbált a közelébe férkőzni, de nyilván maga is érezte, hogy megfognia nem sikerült, mert most újra, másoldalról próbálja elérni új regényében, az Ábel és Eszter-ben.

Két egyszerű, de nemes lendületű lelket sző össze örök szerelemben, a kik családi okok miatt sohasem lehetnek egymáséi. A leány férjhez megy máshoz, hű feleség lesz, gyermeke is születik, de lelkileg Ábelé marad mindig édes, keserves ragaszkodással.

Jóformán napról–napra találkoznak egymással, közös minden gondolatuk, de ezek közt a gondolatok közt nincs bűnös egyetlen egy sem. Igy élik végig egész ifjuságukat, csak az Ábel nősülése – pedig maga Eszter biztatta fel rá – távolítja el őket valamennyire egymástól.

Mikor aztán Eszter özvegygyé lesz s Ábel nem akarja kedvéért elhagyni feleségét, gyermekét, az asszony első felháborodásában újra férjhez megy. Öregen magukra maradtan találkoznak késő évek multán újra, hogy a mint fiatal korukban együtt nézték a napfölkeltét, most együtt nézzék a napnyugtát.

Gárdonyi rápazarolja elbeszélő művészetének minden erejét, stiljének finom árnyalását nemes plasztikáját, hangulatkeltő erejét, lelkének szerető lirai együttérzését, szemléletének rendkívül friss megelevenítő képességét, - mégsem birja a témát s alakjait sem elhitetni, sem rokonszenvessé tenni.

Különösen Ábelre áll az, a ki igen érzelmes, becsületes gondolkozású ember, de annyira nincs benne férfiasság, hogy az egész regénynek alig van egy mozzanata, a melyben önálló, aktiv tettre volna képes; akaratlanul is igazat adunk Eszternek, mikor egyszer hirtelen fölindulásában gyávának bélyegzi.

Az iró tehát csak úgy tudja férfihősén keresztül hajtani problémáját, hogy kiküszöböli belőle a férfiasságot. A nő rajza elevenebb, érdekesebb, finomabban van árnyalva, több benne az élet, több vér is foly az ereiben, ezért rokonszenvesebb is, a regényben az ő sorsa érdekel minket, az Ábelé csak staffage.

A legérdekesebb pedig maga a szerző, ha megfigyeljük munkája módját, a hogy mindent igyekszik visszavezetni a legegyszerűbb vonalaira. Az előadásában érezzük, hogy az életben a legnagyobb dolgok is a legegyszerűbb, legköznapiasabb szavak kiséretében történnek, hogy a legközönségesebb szók is jelentőséget, távlatot kapnak az érzéstől, mely mögöttük remeg.

A hogy a Gárdonyi szerelmesei beszélnek, csupa egyszerű, sőt együgyü dolog, de mégis érdekes, szép és finom, mert benne van a sziv forró lüktetése. Egész mai irodalmunkban csak az egy Mikszáth tudja jobban megközelíteni stiljében s főleg