Az örökösök

Karkov, február 8.

Valóságos forrongást idézett elő annak a bünpörnek a tárgyalása, melyben ma hozott ítéletet a karkovi tartományi törvényszék.

Dedjuchin herczegnő örököseinek bünpörét tárgyalták, melyben három orosz család tagjai állottak a bűntények egész sorozatával terhelten a bírák előtt.

Tizenegymillió rubelt meghaladó vagyont akartak erőszakos módon magukhoz kaparintani. A legravaszabb fogásokhoz folyamodtak s nem igen válogatták az eszközöket, melyekkel czéljukat elérni akarták.

A pörben a mérgezések, a rejtélyes eltűnések s e fajta dolgok szerepeltek. A kilencz hónapig tartó vizsgálat során huszonegy embert tartóztattak le. Az egy hétig tartó főtárgyaláson azonban csak három fővádlott szerepelt.

A nevezetes pörnek a részletei a következők:

Georgia Dedjuchin herczegnő, aki családjának utolsó sarja, kilencz évvel ezelőtt özvegygyé lett. Házassága gyermektelen lévén, férje halála után magához vette egy távoli nőrokonát: Pala Porovská-t.

A két nő a legjobb egyetértésben élt egymással négy esztendeig. Dedjuchin herczegnő óriási vagyonának a vezetését nyugodtan bízta reá a még alig 20 éves fiatal leányra, s a leány e bizalomnak meg is felelt.

Önzetlenül és igaz rokoni szeretettel szolgálta a 61 éves matrónát s bár az osztrovi kormányzóságban, ahol szülei és testvérei laktak, két ízben tört ki éhinség, mégis hozzátartozóinak is csak annyit juttatott, amenynyit a herczegnő ezeknek küldeni rendelt.

Történt, hogy a herczegnő egy szánkázás közben erősen meghűlt s hetekig élet-halál között lebegett. A fiatal leány nem távozott ágya mellől. Odaadó ápolásának volt csak köszönhető, hogy a herczegnő felépült. Elismerésül nagyobb összeget akart neki ajándékozni. A leány azonban ezt nem fogadta el s kérte a herczegnőt, hogy adja ezt az összegen inkább a szegényeknek.

A leány jóságának híre ment a vidéken ugy, hogy egy körutja alkalmából maga Nikolajevics nagyherczeg bemutatta Pala Porovskát, sőt megígérte neki, hogy a czárnál kitüntetést eszközöl ki számára.

A leányka boldog volt s örömében kijelentette a herczegnőnek, hogy habár neki van már jövendőbelije, aki a házasságot erősen sürgeti, ő mégis hűségesen a herczegnő mellett fog maradni.

Volt Dedjuchin herczegnőnek egy távoli férfirokona, valami Potschinoff Jelo. Efelől az ember felől évekig nem hallott az ősz herczegnő, míg a férje élt. Azonban alighogy meghalt Dedjuchin herczeg, Potschinoff életjelt adott magáról. Ez a Potschinoff eredetileg tanító volt, de azután otthagyta tisztes foglalkozását s beállott az orosz titkos rendőrség szolgálatába.

A herczegnő előtt azonban még mindig a szegény vidéki tanító köntösében jelent meg Potschinoff. Ez az ember, a ki atyai ágon a herczegnő egyenes örökösei közé tartozott, féltékenyen nézte Porovska Palának növekedő hírét, amely immár a czári udvarig jutott el s erősen tartott tőle, hogyha az egész vagyont nem is, de tekintetes részét a leányra fogja hagyni a herczegnő.

A pénzsóvár embert ez a gondolat ugyszólván őrültté tette. Pokoli tervet eszelt ki abból a czélból, hogy Dedjuchin herczegnő vagyonát egészen, vagy legalább nagy részben magának szerezhesse meg.

Egy ízben azzal a hírrel lepte meg Potschinoff a herczegnőt, hogy a serienskiji kastélyt, amelyben a herczegnő jelenleg lakik, a hozzátartozó rommal együtt egy festő ismerőse a műkincsek megtekintése czéljából meg akarná látogatni.

A herczegnő, bár nem szivesen, de beleegyezett a látogatásba, annál is inkább, mert értesítették, hogy a vendég senki más,mint Vercholam, a híres orosz tájképfestő.

A mondott időben a vendég meg is érkezett. Kitüntető hódolattal csókolt kezet a herczegnőnek, s magasztalta a műkincseket. Ebédnél szó esett az arczképfestésről. Vercholam ehez is értett és mivel a herczegnőnek életnagyságu alakja ugysem volt sehol megörökítve, szívesen beleegyezett abba, hogy a művész, - mivel ugy mondotta, éppen rendelkezik egy kis idővel – őt életnagyságban megörökítse.

Potschinoff azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Erősen kikelt a festő ellen, figyelmeztette, hogy a tárlatra két befejezendő képe van s ő nem veszi a lelkére, hogy most az ő Ťvelika szudarüitnyáť-ja (magyarul körülbelül: nagyasszony) miatt lekéssen.

Ekkor azonban már a herczegasszony tüzelt ellene. Most már minden áron kívánta a festményt s megígérte, hogy kárpótolni fogja a festőt az elveszett időért.

A művész azonban kijelentette, hogy bár a tárlatra készül, mégis a szíves magasztalásnak ellentállni nem tud s megfesti a herczegnőt. Ugy a herczegnő, mint a kis Pala boldogok voltak. Vercholam tudniillik neki is megígérte, hogy egy kisebb arczképet fest róla.

A festő azután egészen berendezkedett. Egy külön szobát direkt műteremnek alakítottak át. A herczegnő naponta mind szorgalmasabban látogatta a kicsiny műtermet s a kép is készült. Tulajdonképpen pedig nem a képen dolgozott Vercholam, akinek tagadhatatlan volt művészi kegyébe jutni.

Azzal a kifogással, hogy az alakot csak anatómiai szépségei szerint tudja megfesteni, arra bírta reá a matrónát, hogy egyetlen lenge lepelben üljön neki modellt. Akkor aztán lábai elé borult a herczegnőnek s mint egy hős szerelmes elválaszthatatlan köteléket kínált a máris megtévesztett herczegasszonynak.

A matróna beleegyezett s bár a kid Pala Porovska most már világosan látta a cselt és tiltakozott, a menyegzőt a kardovi székesegyházban két évvel ezelőtt megtartották.

A festőről ugyan időközben kiderült, hogy ő nem az igazik Vercholam, hanem annak csak névrokona, de ez már nem változtatott a hatvanegyedik évében szerelemre gyuladt urnő elhatározásában. A boldog pár egy hónapot töltött Olaszországban, aztán visszatért a serienskiji birtokra.

Itt azután rövid idő alatt nagyot fordult a világ sora. Az első csapás a kis Pala Porovska halálával érte a herczegasszonyt. A csinos leány egy szép napon elkezdett köhögni, fogyni, végül ágyba esett s mielőtt ugyszólván még tisztában lehettek volna a bajával az orvosok, a kis Porovskát eltemették. 

A herczegasszony nagyon megsiratta. Volt is oka reá. Alighogy a leánykát eltemették, Vercholam úr érvényesíteni kezdette férji jogait. A cselédséget jórészt kicsapta, aki pedig az orosz törvények szerint örök szolga volt, azt addig ütötte-verte, míg szívesen megszökött.

Magát a herczegasszonyt is, mivel egyszer ellenkezni merészelt, összekötözte s kékre-zöldre verte. Majd részegséget színlelt s térdrehullva kért bocsánatot. A szegény szerelmes öregasszony megbocsátott.

Vercholam azonban azt akarta, hogy az ősz matróna ellene forduljon. Amint azután nem ért el ütleggel, azt elérte más fondorkodó uton. Volt a kastélyban egy szép Ťgornicsnujuť (szobaleányféle). Ennek a vőlegényét a Ťfestőť becsukatta.

Több, mint hét hónapig sinylődött ártatlanul ez a legény a börtönben. Ezalatt pedig odahaza Vercholam úr kierőszakolta a leány szerelmét. Ezután szándékosan elejtette egy, a leányhoz intézett szerelmes levelét a herczegnő hálószobájában.

A levélnek meg volt a kívánt hatása. A herczegnő mint egy furia rohant át férje lakosztályába. Az ajtót azonban zárva találta. A zárt ajtók mögül a férj és egy ismeretlen nő beszélgetése volt hallható.

A herczegasszony tombolni kezdett. Erre várt Vercholam. A kétségbeesésében dühöngő nőt saját szolgálóival lefogatta, összekötöztette, s mivel a dolog előre meg volt beszélve, minden további nehézség nélkül betétette egy szanatóriumba.

Rövid idővel azután ki volt mondva Dedjuchin herczegnőre az ítélete: elmebeteg. Gondnoka Vercholam lett. A vagyonon az örökösök hamarosan megosztoztak. Minden rendben ment. Még a prédán sem vesztek össze.

Nem is jöttek volna talán soha rá semmire, olyan kitűnően meg voltak fizetve az összes hivatalnokok, rendőrfőnökök s egyéb funkcziónáriusok, ha a véletlen közéjük nem sujt a Pala Porovska vőlegényének személyében.

Ez az egyszerű osztrovi orosz parasztlegény, névleg Jefrem Stranecz sehogy sem tudta elhinni, hogy az ő kicsi, piros képű Palája – egyszerre csak Ťszárazbetegť lett. Itt-ott suttogtak is valamit arról, hogy az uj gazda így meg ugy. A legény merészet gondolt. Éjjel rejtett utakon elment egymaga a serienskiji sirkertbe, kiásva kedvesét és hazalopta holttestét.

Tulajdonképpen azért, hogy megnézze, hogy igaz-e, hogy a Pala másodmagával fekszik a sírjában. Hazaérve, a hulla feltűnő jól konzerváltnak látszott, nem is volt megfogyva, mint aki szárazbetegségben halt el. Ellenben feltűnő foltjai voltak Palának a gyomor tájékán. A legény gyanut fogott s bárha tudta, hogy az orosz törvények szerint rendkívül szigoruan fogják büntetni tettéért: feljelentést tett.

Idáig már nem gurult el a Vercholam úr rubelje s így történt, hogy az orvosok kimondták: a hulla strichinnel volt megmérgezve. Megindult a vizsgálat. Legelsőbben is internált herczegnőt hallgatták ki. A kihallgatás eredménye az volt, hogy még aznap elrendelték a szabadon bocsátását. Vercholam urat és az egész rokonságot zár alá tették.

A hónapokig tartó vizsgálat eredményéhez képest megvádolták Vercholamot Pala Porovska meggyilkolásával, Dedjuchin herczegnő erőszakos elmebeteggé nyilvánításával és a szobalány időközben történt eltűnésével. Battovot és Potchinoffot csak mint felbujtókat, illetve bűnrészeseket helyezték vád alá.

Habár a végtárgyalásig a szobaleány megkerült. Vercholam életfogytig tartó, Battov és Potchinoff 15-15 évi Szibériában eltöltendő kényszermunkára ítéltetett. Azonfelül még hét másodrendű vádlott részesült bűnfenyítésben.

Jefrem Sztranecz, a halottásó szerelmesnek megbüntetésétől a törvényszék elállott. A három elsőrendű bűnöst a tárgyalás után a kísérő kozákoknak a szó szoros értelmében ki kellett lopni a városból. Az összesereglett és az ítélettel meg nem elégedett nép meg akarta őket lincselni.

Érdekes, hogy Dedjuchin herczegnő az elítélt Vercholamért kegyelmi kérvényt intézett a czárhoz, amit azonban elutasítottak. A matróna minden gazsága daczára továbbra is szereti a kalandor embert.