Az állami vasutak nagy kérdése

1907 | Február

Az 1906/7. évi tél egy olyan titkot tárt az ország elé, amelynek rémes mivoltát a beavatottak rég félve emlegették már, de a nagyközönség eddig nem tekinthetett be a titkot rejtegető lepel mögé.

A vasuti sztrájk idején kerültek ugyan hirek forgalomba, melyek a magyar kir. államvasutaknál folyó gazdálkodásról szinte hihetetlen adatokat hiztak nyilvánosságra, de az eltusoló apparátus e hirek megczáfolásában annál nagyobb sikerrel járhatott el, mert a nagyközönség a vészhirek elterjesztését a sztrájkban álló vasutasok elkeseredésének és a közvélemény részükre való hódítására irányzott törekvésükben gyökerezőnek volt hajlandó tulajdonítani.

Az 1906.év második felében, különösen a gabona-kampánynak ez évben rendkívül nagyarányú kifejlődése idején már mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Máv. szolgáltatási képessége egyáltalán nem felel meg az igényeknek.

Ekkor azonban még csak a vaggonpark elégtelenségéről volt szó, de erre vonatkozólag kormánykörökben is azzal a védekezéssel állottak elő, hogy a Máv. az áruforgalom lebonyolítására elégséges vaggonnal rendelkeznék, ha az előző kormány a vaggonok egy részét nem adta volna kölcsön az olasz vasutaknak.

Ebben az illetékes helyről jött nyilatkozatban akkor a közvélemény meg is nyugodott és szidták az előző kormányt, amely nem számítva a bő aratás esélyére, normális viszonyok közt nélkülözhető vaggonjainkat kikölcsönözte.

Beköszöntött azonban a deczember végi és a január végi nagy havazás.
A Máv. szolgáltatási képessége azonnal fennakadt: az áruszállítást már kétszer szüntették be, az országnak kőszénnel való ellátása oly fennakadásokat szenved, hogy már-már a legrosszabbtól kell tartanunk; a kereskedők és szállítók a szállítási határidők be nem tartása, vagy megrendelt áruik be nem érkezése folytán nagy károkat szenvednek, de károsul a fogyasztó közönség is, mert az áruhiány fokozza a drágaságot.

Azt talán nem is kell mondanunk, hogy a teherszállítás beszüntetése a Máv. bevételeit is jelentékenyen csökkenti: az állomásokon megrekedt állatszállítmányokban az állatok megfagyása miatt és számos áru megromlása folytán beállott károkat is meg kell a vasutnak téritenie.

A külföld pedig, értesülve arról, hogy a magyar állami vasutak a teherszállítást már másodízben beszüntették, kétségkívül abban a véleményben van, hogy a magyarországi óriási havazások a vasuti vonalakat teljesen eltorlaszolták és a forgalmat hosszabb időre lehetetlenné tették.

Mi azonban jól tudjuk, hogy ez az eset egy napra sem állott be, a Máv. vonalain – egyes mellékvonalaktól eltekintve – a személyforgalom egy napig sem szünetelt és legfeljebb a vonatok késedelmes beérkezése okozott egyes végállomásokon zavart.

Ezt tudva, érthető az a nagy felháborodás, amelyet az áruszállítás ismételt beszüntetése előidézett.
Olyan elementáris erővel nyilvánult ez a felháborodás, hogy most már az illetékes körök sem térhettek ki a Máv. mizerábilis helyzetének feltárása elől. Nyilatkozott előbb Ludvigh Gyula, a Máv. elnökigazgatója, majd Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter.

E nyilatkozatok magukon viselik ugyan a szépítgetésre, takargatásra, a felelősség áthárítására való törekvés bélyegét, mégis a korábbi eltussoló nyilatkozatokkal szemben, legalább néhány kérdésre nézve, elég őszintéknek mondhatók.

E hivatalos nyilatkozatok alapján konstatálhatjuk a következőket:

1. A megnövekedett forgalomnak, melyet Ludvigh 30%-ra becsül, a Máv. vaggon-és mozdony-állománya annyira nem felel meg, hogy a rendelkezésre álló készlettel a forgalmat még normális körülmények között is alig lehetne lebonyolítani. A legujabban megrendelt 1500 uj vaggon az óriási hiányt megközelítőleg sem fogja fedezni, minélfogva az olasz vasutaknak kikölcsönzött pár ezer vaggon hiánya is alig jöhet számításba.

2. A budapesti három rendező pályaudvar annyira szük, hogy ezek a követelményeknek megközelítőleg sem felelnek meg, de elégtelenek a hatvani, szolnoki, czeglédi, szabadkai stb.rendező pályaudvarok is.

3. A Máv. fővonalain csak kevés reláczióban van kettős vágány lefektetve.

4. Az állomások és a raktárak a modern követelményeknek nem felelnek meg, azaz szükek, az árufelvételre, illetve a tehervonatok rendezésére nem alkalmasak.

5. A forgalmi személyzet elégtelen, a megbetegedettek helyettesitésére alkalmas egyének nem állanak rendelkezésre és a személyzet el van kedvetlenedve, ami nyilt beismerése annak, hogy a Máv. vonalain, bár nem kimondott, de tényleg létező passzív rezisztenczia is megnehezíti a forgalom lebonyolitását.

E hivatalos beismerések már magukban véve eléggé bizonyítják azt a tényt, hogy a magyar államvasutak nem állanak feladatuk magaslatán, - bizonyítják továbbá azt is, hogy, ha gyors és nagymérvű segítés nem érkezik, a baj később szinte orvosolhatatlanná válik, mindenesetre azonban soha meg nem térülő károkat okoz hazánk kereskedelmének.