Mikor Rákóczi viszontagságos élete a száműzetés végső helyén, Rodostóban 1735 április 8-ikán meghalt. az ottani törökök, noha jól ismerték, s holttestét is láthatták, nem hitték el halálát, hanem azt híresztelték, hogy titkon elment s helyette más valakit öltöztettek föl.

A néphit mindig költött ilyes legendát, valahányszor egy-egy tüneményes hős, valamely nemzet szabadságbajnoka, vesztett ügyének áldozataképen elhunyt. A kelták Artur királya, a francziák Charlemagneja, a germánok Barbarossája nem halt meg, hanem elbujdosott, rejtőzik valahol és vissza fog térni, hogy nemzetét felszabadítsa. Rákóczit is mindig visszavárja a néphit.

S íme a néphit beteljesedett és Rákóczi visszajött. Diadalmi ünnepet tartott és vezérei kíséretében bevonult az ősi földre. De kísérete erősen megcsappant. Azok közül, kik elkísérték száműzetésbe, a nagynevű történeti szereplőknek is csak két-három legfőbbje tért vele vissza. Hol vannak a többiek, azok mind, a kik tőle megválni nem tudnak, s a szeretetnek, mesés ragaszkodásnak oly megható lelkesedésével követték, hogy vele szenvedjenek, s vele haljanak?

Hol vannak *Nemesi Társaság*-ának daliás vitézei, hű szolgái? És a fényes Nap utolsó bolygója, Mikes Kelemen? Ki tudja merre! Keleten és nyugaton. Lengyel-, Franczia- és Törökországban, az idő vasfoga porrá morzsolta őket és csak emléküket hagyta meg örök példa gyanánt az utódoknak.

Mikes csontjai ott porladnak valahol Rodostó táján, elvegyülve a török földdel és örmény kalmárok ruhafoszlányaival. Épen ő, kit a legerősebb kötelékek fűztek urához, ki karjaival fogta föl a lehanyatló főt, mikor lelkét kilehelte.