Oly kevés adatunk van a nagy angol drármairó életéről, magánviszonyairól. hogy a legecskélyebb törmelék is, a mi újonnan előkerül, feltűnést kell, hogy keltsen, mert valamicskével mégis csak hozzájárul Shakespeare életének, viszonyainak ismeretéhez.

Most egy íly új apró adat került elő a Rutland herczegi család régi irásai közül. Mind össze néhány sor egy régi számadási könyvből, a melynek régies angol szövege magyar forditásban igy szól:

" Továbbá Shakespeare urnak urunk impressójáért negyvennégy shilling aranyban. Burbadge Rikhárdnak megfestéseért és elkészitéseért negyvennégy shilling aranyban." Magyarázata pedig e jegyzetnek, Shakespeare korának egyik legalaposabb ismerője, Sidney Lee szerint a következő:

Impresso alatt az olyan festett jelmondatot értették ebben a korban, a milyen Olaszországból jött szokás szerint az udvari nemes urak csináltatták művészi rajzokkal díszítve a maguk számára s ünnepélyes alkalmakkor pajzsukon s egyéb dísztárgyaikon viselték.

Ruthland herczeg, művészet és pompa kedvelő főur, ki akkor tájban örökölte a családi vagyont s méltó díszben akart részt venni 1613-ban az I. Jakab király trónraléptének tizedik évfordulóján rendezett lovagi tornán, Shakespeare-hez fordult, hogy irjon a számára impressójára való jelmondatot.

Valószínűleg jó barátja, Southampton herceg, Shakespeare derék pártfogója ajánlotta neki e czélra Shakespeare-t s ő annál szivesebben hallgatott rá, mert maga is lelkes szinházbajáró s szinészeknek, drámaíróknak nagy barátja volt, tehát okvetlenül ismerte Shekaspeare műveit.

A költő csinálta jelmondatot aztán – talán az ő ajánlatára, jó pajtásával, Burbadge Rikhárddal festtette rá pajzsára a herczeg. Burbadge ugyanis nem csak kiváló szinész volt, hanem ügyesen forgatta az ecsetet és a czeruzát is. Ezért kaptak aztán mindketten 44 shilling tiszteletdíjat.

Nem kell azon csodálkozni, hogy Shakespeare, a ki akkor már visszavonult Londonból, mint vagyonos ember, stratfordi magányába, ilyen – mai szemmel nézve,- alantas munkára vállalkozott. Akkoriban Olaszországban s olasz divat szerint Angolországban is a legjelesebb irók sem röstelltek előkelő és gazdag uraktól ilyenféle apró megbizásokat elvállalni.

Olaszországban egész kis irodalma fejlődött ki ilyen impressóknak, melyek sok becses mivelődés- és kortörténeti tanulságot rejtenek magukban.

Shakespeare-ről pedig tudjuk, hogy bármily nagy szellem volt , készségesen elvállalt mindenféle olyan megbizásokat, a milyenekkel akkoriban divat volt többé-kevésbé ismert irókhoz fordulni.

Hogy mi volt az a jelmondat, melyet a legnagyobb drámairó irt, annak nem maradt semmi nyoma. Az ünnepélynek, melyre készült, maradt egy leirása egy Sir Henry Wotton nevű uriembertől s Wotton úr különös tetszését fejezi ki a tornában részt vett nemes urak ruháin és pajzsain látott impressókon.

Kettőt le is ir: a Pembroke és Montgomerry herczegekét,- a Ruthland herczegéről azonban nem szól, ugy látszik elkerülte a figyelmét , vagy nem tetszett neki.

A számadás , mely Shekaspeare életének ezt a kis epizódját megtartotta az utókor számára, Ruthland herczeg valamely alkalmazottjának kezeirása. Jellemző, hogy Shakespeare neve elé oda van téve a Mr. ( mister) szócska, Burbadge pedig csak ugy egyszerűen a nevén van nevezve. Ennek magyarázata az, hogy Shakespeare armálisos nemes ember volt s ezért meg kellett urazni.

1613-ban mikor ez a kis eset történt, Shakespeare három év óta felhagyott már a drámairással. Az adatka érdekességét fokozza az is, hogy a költőnek ép ebből a korából nincs jóformán semmi adatunk. Három évre rá Shakespeare meghalt s így ez a jelmondat volt az utolsó irói munkája, melyről tudomásunk van.