Ady Endre: Új versek

1906 | Március

Ady Endrének, ki új verskötete elé ezt a czímet irta, pár év előtt ismertettük már e helyen egy kis versfüzetét, mint egy bár még kiforratlan, de kétségkívül figyelemreméltó tehetség művét. Azóta forrott, haladt, sokat tanult, sokat felejtett: izgalmas, küzdéssel teli lelki életet élt , saját világfelfogást , saját költői hangot és irányt igyekezett a maga számára kiküzdeni.

Ez a lelki élet, a hogy a versekből elénk tükröződik, nyugtalanító, különösségével hol vonzó, hol meg elidegenítő hatású. Nagyon kifejlett önérzet szól a versekből, a költő nem kopogtat ajtónkon, bebocsáttatást kérve, hanem öklével döngeti, fiatalos nekibuzdulással, merész taglejtésekkel, daczos dühvel.

Gőgös elszántsággal, a tragikai hős koszorúját érezvén fején, provokálja az olvasót, haragosan támadva megszokott felfogásai, hagyományai, előitéletei ellen. Nem megnyerni akarja, hanem kényszeríteni, hogy nézzen az ő szemével, érezzen az ő lelkével. Van ebben a nekigyürkőzésben kétségtelen geniális vonás, de van egy kis póz és affektálás is.

A szerelem verseiben már nem is szenvedély, hanem idegláz, emésztő, hol vadul fellobogó, hol meg hamvában tovább lappangó gyilkos belső tűz. Könnyen ki lehetne belőle mutatni a pathológiai vonásokat.

A közönséges ember értetlenül, megdöbbenve halad el ez előtt a szenvedély előtt s idegenkedve nézi még az is, a kiben az érzések szélesebb körére van fogékonyság. Annyival inkább van ez így, mert nemcsak a költőt nem érti meg mindig, vagyis azt a lelki állapotot, mely verseit sugalmazta, hanem magukat a verseket sem.

Akárhány köztük homályos , sőt teljesen érthetetlen, a mi annak a jele, hogy a költő ma még nem birta kifejezni azt, a mi a lelkében égett, nem volt elegendő eszköze a kialakítására. Szinte szándékosan kihívják az ellenmondást azok a versek, a melyekben mai szellemi állapotainkról szól.

Azt hiszi, nálunk akkora szellemi köd fogja el a lelkeket , hogy az igazán eredeti, új gondolatok át sem tudnak hatolni rajta s ezért az igazán eredeti tehetségnek el kell pusztulni ebben a sorvasztó, fojtó atmoszférában.

Ez bizonyára kétfelől is tulzás. Mindenütt a világon úgy van, nemcsak nálunk, hogy annak, a ki az élő és meggyökerezett hagyományok felforgatásával akar újítást csinálni, a ki új utakat akar törni, kínos küzdelmeket kell vívni.

Erdőt irtani nem lehet véres verejték nélkül. Aztán meg talán mégsem olyan kétségbeejtők a mi állapotaink s meg vagyunk győződve, hogy ha igazi művészi lángelme jön, előbb-utóbb keresztül tudja törni magát az Ady Endre „ magyar ugar”-án; sőt valamennyien, a kik hiszünk s remélünk a jövőben, várva-várjuk is ezt a lángelmét s készek vagyunk örömmel üdvözölni.

Ady Endre, mint verseiből látjuk, megfordult Párisban s mámoros lett a szellemi élet e nagy központjától. Azt a benyomást hozta haza, hogy ott fenékig tejfel világ. Itthon aztán látva a mi kétségtelenül szűkebb körű, kicsinyesebb szellemi életünket, elkeseredve vágyik vissza a franczia fővárosba.

Pedig ha ott jobban körülnéz, s megfigyeli az irodalmi és művészeti újítók sorsát, rájött volna, hogy bizony küzdeniök kellett nekik is sőt vértanúságot is szenvedni.

Ugyancsak párisi emlék némely modern franczia költő, főleg Beaudelaire és Paul Verlaine erős hatása, mely versein megérzik: az a benyomásunk, hogy e két franczia költő nélkül bizonyára megirta volna verseit, - de máskép irta volna meg.

Mindezzel nem akartunk lekicsinyíteni Ady Endre jelentékeny költői tehetségét. A ki oly erőteljes, újszerű és mégis magyar, egyéni szinezetű és mégis természetesen ömlő nyelven tud irni, a ki néha oly erővel tudja kifejezni azt, a mi szivét nyugtalanítja, hogy még a versek tartalmától idegenkedőt is magával ragadja, - az bizonyára költő.

Még nem kész költő oly értelemben, hogy végleges ítéletet lehetne mondani róla, de azt hisszük, ép azért forrja ki oly nehezen magát, mert sok benne a tartalom.

Már most is a költői érzés olyan járatlan mélységeit nyitotta meg számunkra, oly erős és érdekes egyéniséget tárt elénk, hogy okvetlenül sokat kell várnunk tőle további fejlődése során.

Vele együtt mi is azt tartjuk, hogy sok feltöretlen ugar van még a Kárpátok alatt, izmos karra, éles ekére nagy a szükség a mai ernyedt, erőtlen irodalomban.

Neki pedig az izmai megvannak a nagy munkához. A ki irodalmunk jövője iránt érdeklődik, meg kell hogy jegyezze a nevét, mert alighanem lesz még szerepe ebben a jövőben.