Nápolyból rémes híreket közöl a távíró:

a Vezuvnak néhány nappal ezelőtt megindult kitörései szörnyű veszedelem okozóivá lettek, melynek eddig is több virágzó, szépen fejlődő helység lett az áldozata, de a mely egyre nagyobb, egyre aggasztóbb méreteket ölt még mindig, elpusztítva egész vidékeket, földönfutókká téve emberek ezreit, sőt még azzal is fenyegetve, hogy a szerencsétlenek menekülési útját is elvágja.

A még néhány hét előtt virágzó campaniai róna kietlen pusztulás képét tárja a szemlélő elé, lakói pedig, a dús termőföld gazdag lakói kétségbeesve igyekeznek puszta életüket megmenteni, nyomukban a folyékony lángtenger, egyre fenyegetőbb közelségben, űzve, hajtva a hajlékukból kiűzötteket – lehet, hogy egy másik, szembejövő lávafolyam elé s így a kétfelől körülfogó veszedelem végkép megpecsételje sorsukat.

A Vezuv kitörése az utolsó két nap alatt oly nagy arányokban öltött, hogy Olaszországot ismét rettenetes katasztrófa sujtotta. A Vezuvon levő observatorium már hetekkel ezelőtt megfigyelte, hogy a Vezuv formácziójában változás történt.

A megfigyelés igazolódott. Egy héttel ezelőtt megkezdődött a Vezuv működése, s a szombatról vasárnapra virradó éjszaka oly heves kitörés következett be, a melyhez fogható csak az lehetett, a mely Pompejit elpusztította.

Százötven méter magas tűzoszlopok emelkedtek ki a főkráterekből fehéren izzó sziklatömbök röpültek körülbelül ezer méter magasságba, s a lávafolyam, a mely a tűzhányó új krátereiből özönlött a legkülönbözőbb irányokba, perczenkint tíz méter sebességgel hömpölygött azóta a közeli községek felé. Sűrű hamueső hull állandóan az egész környékre, elsötétítve az eget.

Minden élő lényt óriási pánik fogott el. Az emberek eszeveszetten menekülnek, hogy puszta életüket megmenthessék. Hatalmas földrengések rázzák meg a földet. Számos ház és templom összedőlt, s a katasztrófa következményei még beláthatatlanok.

A Monte Somyra nevű hegyfalon levő világhírű obszervatórium teljesen elpusztult, s az intézet vezetője, az agg Matteussi tanár a személyzettel együtt csak nagynehezen mentette meg az életét. Az 1185 méter magas Cook-féle siklót a lávatömeg teljesen elárasztotta és tönkretette.

Nápolyt magát, úgy látszik, nem fenyegeti veszedelem, de a Vezuvról délre és nyugatra egészen a tengerpartig fekvő legtöbb községet alig lehet megmenteni. Torre d’ Annuntiatát, Boscotreaset, Ottajanát, Torre del Grecót, Reainat, Porticit, Sant’ Anaszasiaát a lávatenger lenyeléssel fenyegeti.

A kitörés több emberéletet is követelt már áldozatul. A kár szinte kiszámíthatatlan, ma még az sem állapítható meg, vajjon a szombat éjszakai katasztrófában elérte-e tetőpontját a tűzhányó kitörése s nem következik-e be a legközelebbi napokban még rettentőbb katasztrófa, bárha későbben csökkenőben volt már a kitörés ereje.

A király és a királyné, valamint a kormány képviselői Nápolyba érkeztek, s a segítő akcziót rögtön a legerélyesebben megindították.

A Vezuv működésében az utolsó években szünet volt. 1895 óta 1898 végéig azonban folyton működött a hegy. Hevesebb kitörései 1898 julius, augusztus és szeptember havában voltak. Megelőzően 1885-ben és 1891-ben működött a hegy.

Az utolsó nagyobb kitörése 1872-ben volt. Április 24 és 26-ika között. A láva akkor két kisebb községet pusztított el. A régebbi kitörések közül óriási katasztrófával végződött a Kr. u. 79-ben történt, kitörés, a mely Pompejit és Herculanomot elpusztította.

Följegyzések maradtak a 203, 472, 512, 685, 993, 1036 és 1139-ben következett kitörésekről. Ezután egy félezredévig szünetelt a Vezuv kitörése. 1631 deczemberében óriási katasztrófát okozott a hegy váratlan kitörése.

Több ezer ember elpusztult, s a Vezuv, a mely a kitörés előtt 40 méterrel magasabb volt, a Monte Sommánál, kitörés után 130 méterrel alacsonyabb lett, tehát 170 métert vesztett a magasságából. Nagyszabású volt még az 1791-iki juniusi kitörés is, a mely szintén több falut elpusztított.