Nevezik ezt a mi korunkat a gépek korszakának, a villamosság korszakának, a papiros korszakának is nevezhetnénk teljes joggal, okkal az érvényesülésre törekvő emberi jog korszakának is. Egy békés, de feszítő erővel teljes áramlat hatol át a művelt világon, mely a jog vágyával tölti el az embereket ott, a hol nincsen jog és több jog követelésére izgatja a lelkeket, a hol még nem elég a jog.

Az emberi jogok teljességét követelik, a mi az emberi szabadság és az emberi méltóság respektálásának és védelmének teljességét jelenti. Ennek a nagy áramlatnak a medréből fakadnak kisebb áramlások, a melyeknek a nagynak vize táplál. Ennek a törekvésneka gyermeke a feminizmus, mely a nő jogáért küzd.

És ez teremtette meg az iskola kérdést is. A legmodernebb eszmék zászlóvivői a gyermekoktatásnak mostani rendjét nem látják alkalmasnak arra, hogy az iskola az ő eddigi eszközeivel belőle a modern fölfogásnak megfelelően szabad embert neveljen.

Egyre nagyobb lett azoknak a száma, a kik a gyermek számára az iskolától más és más formát kivánnak, mint eddig és szülő jogának meg a tanító jogának ellentétes fölfogásából támadt surlódások sok kinos és kellemetlen konfliktust okoztak.

Így született meg a szülői értekezletek eszméje, a melyről mostanában sokat irnak és a mely azt javasolja, hogy a szülők és tanítók összejöveteleken, barátságos eszmecserével próbálják elintézni azt a határvillongást, a mely a jogaik mesgyéjén most folyik.

Bizonyos, hogy a szülő, ha gyermekét iskolába adta , a jogai egy részét köteles átruházni a tanítóra és nem szabad mindjárt fölségsértést látnia abban, ha a tanító a rakonczátlankodó gyereket megfenyíti.

De viszont bizonyos az is , hogy a tanító a ráruházott joggal köteles átvállalni ugyanannyi szeretetet is a gyermekhez, hogy ez az iskolát második otthonának érezhesse. Ennek az ideális állapotnak a megteremtése igen nagy munka, de ezt a munkát el kell végezni és elvégezni nem lehet a nélkül, hogy el ne kezdjék.