Lassanként kidomborodnak azok az ütköző pontok, a melyekben hajótörést szenvedhet az Algezirasban a marokkói reformokról tanácskozó nemzetközi konferenczia. Egyre világosabban kitünik, hogy a német diplomáczia Marokkót használja faltörtő kosnak a franczia törekvésekkel szemben.

Ezeknek az volt eredetileg a végső czéljuk, hogy Marokkót franczia fönhatóság alá állitsák azzal a programmal, hogy Francziaország ujjászervezi a marokkói közigazgatást, hadsereget, rendőrséget, állami háztartást és szabályozza az ország kereskedelmi forgalmát. Mindebből egyelőre csak annyi valósult volna meg, hogy Francziaország a közbiztonság helyreállítására rendőrséget szervez, a marokkói kikötők kezelését kezébe veszi és a franczia tőke állami bankot állít Tangerben. A fracnzia-német egyezség azután ebbe a borba is sok vizet öntött.

Hanem azért Francziaország még most is azon állásponton van, hogy a rendőrség szervezésére adandó megbizás egyedül őt illeti meg. Marokkó képviselői az algezirasi konferenczián a legélesebben tiltakoznak minden olyan kisérlet ellen, a mely a franczia tervekből bármit is megvalósítana. Különösen bármely idegen hatalmasság által szervezendő rendőrségről hallani sem akarnak. Az ő programmjuk im ez: A szultán szuverénitása és birodalmának integritása föltétlenül megóvandó. E mellett a szultán és kormánya elismerik, hogy Marokkó reformokra szorul és köszönettel fogadják, ha a konferenczia erre vonatkozólag tervezetet dolgoz ki.

A reformok megvalósítása azonban kizárolagosan a szultán gondja, a ki a munka végrehajtására európai szakembereket fog szerződtetni. Ez a programm meglepően hasonlít a marokkói kérdésben német részről eddig hangoztatott nézetekkel. Fölöttébb érdekes kérdés és ezen fordul meg a konferenczia sorsa, hogy Francziaország miképen fog megalkudni ezzel a „marokkói” programmal.