Itália olyan, mint a szerelem, bármennyiszer megénekelték, mégsem tudtak mindent elmondani róla. Egyénien érezhet vele szemben az ember, egyénien szeretheti, és ezért lehet erről a földről vég nélkül beszélni.

Márvány székesegyházával a dolgos Milano a homloka Itáliának, szeme bübájosan szép, opálos Venezia, Firenze az ajka, mely dalra tanította a világot, Róma a törzse , míg a campaniai part és Sziczilia lángoló tűzhegyeivel a szive ennek a földnek. Egy szirén ez az Itália, a melyik kit a szemével, kit az ajkával, kit pedig a szivével – Szicziliával, csábít magához.

Melgség után vágyunk a mi téli világunkban. Szicziliára gondolunk! Lent Taorminában már arany kincsek, sárga narancsok himbálóznak a lombok között, míg felettünk, mint hóval fedett égő piramis, ostromolja az Etna az eget.

A nagyvárosok fáradt mulatozói már úti terveket szőnek s egy-két hét mulva majd fehér jachtok libbennek át Taormina kék öblén, benépesül egyetlen ódon utczája s a világ valamennyi nyelvén beszélnek a görög emlékek romjai között, melyek némaságukban olyan sokkal többet mondanak minden emberi szónál.

A hellen világról mesélnek ők nekünk, az emberiség szerelmes ifjúságáról, mely szive dobbanását a művészetben örökítette meg. A római világban is fiatal volt a föld, de az emberiség ifjúságának azt a nyersebb korát érte akkor, a melyikben a túláradó erő hódít, mulat és harczol. A taorminai görög szinház két márványoszlopa között lelátni a tenger mentén Siracusáig.

Itt ütközött meg egymással hajdan, régen a hellen és a római hatalom s e küzdelem csatatérré avatta az antik világ legnagyobb és a görögök legszebb városát, hol mamár csak hallgatag embereket és beszélő romokat találunk.

Sicarusa görög testvére, az egykori Akragas, a római Agrigentum felett is pusztítva szálltak el a századok. Fenséges nevéből az olasz nyelv a tréfásan hangzó Girgentit formálta. És mint a hogy átalakul az egykor hatalmas Agrigentum neve, úgy alakult át, hogy Pindaros szavával éljünk, „a halandók legszebb városa” is.

Egy unalmasan mosolygó kis fészek lett belőle, melynek modern életétől elkülönítve, siralmas magány felett merengnek el a világhírű templomok romjai. Valóságos hegyeket képeznek a ledölt oszlopok törmelékei, melyek között, mint pápaszemes szöcskék, bukdácsolnak a szomjas német tudósok. Kaczagva néz le rájuk a változatlan kék boltozat s a szicziliai tavasz ifju viránynyal borítja be az ezredéves omladványokat, hogy míg a tudósok babér után turkálnak a romok között , - odakinálja a szerelmeseknek a forró föld legszebb virágait.

Éles megfigyeléssel, meleg költészettel és igaz szellemességgel irta le a földet az Uránia-szinház számára Tormay Cécile  Szirének hazája czim alatt. Ebből a darabból mutatunk be néhány szép képet olvasóinknak.