Az iskolákról lévén szó, emlékezzünk meg a franczia gimnáziumi tanárok Lille-ben hozott határozatáról. Ott ugyanis azt mondották ki ezek a jó urak, hogy a történelem tanításából kiküszöbölik ezentúl teljesen a hazafias szempontot. Az eseményeket fogják tanítványaiknak elmondani, de nem a hősök cselekedeteit.

Királyaiknak, államférfiaiknak, hadvezéreiknek működése nem fog méltatást találni a tanításaikban, sem a franczia nemzet annyira megbámult dicsősége. Azt azonban elfelejtették megmondani a tudós tanár urak, hogy a történelemnek ily szellemben való tanítása mire lesz jó.

Egy általános keletű hazugság azt tartja, hogy a történet az életnek legjobb tanítója. De bizonyos, hogy a történetből nem tanul senki életbölcsességet.

A történet tanításának abban áll – majdnem kizárólag – a nagy haszna, hogy lelkesedni tanítja a fogékony ifjuságot, s hazafias érzést csepegtet a zsenge szivekbe.

Most egyszerűen megtagadják a hazafiságot épen a tanár urak. Olyas forma átalakulás ment végbe a felfogásban, mint a minő a nagy forradalmat megelőző korszak szabad gondolkodóit jellemezte.

Báró Holbach házának vendégei, a kikhez a kor legképzettebb elméi tartoztak, nyiltan atheistáknak és világpolgároknak vallották magokat, ugy, hogy Hume az angol filozófus, egészen elszörnyülködött, midőn párisi időzése alatt egyszer e társaságba került. S ez a betegség átcsapott Németországba is, akár az influenza.

Lessing világpolgárnak hirdette magát. Fichte 1805-ben „Grundzüge des gegenwärtigen Zeitalters” czímű munkájában e kérdést veti fel honfitársainak: „egy igazán képzett európainak melyik a hazája?” És e kérdésre így felel: „minden korszakban az az európai állam, mely a kultúra legmagasabb fokán áll”.

Ez a szellemi nyavalya száz esztendő előtt nem csapott át mihozzánk. Talán el fog bennünket kerülni most is. Némi előjelei tapasztalhatók ugyan, de attól legalább nem kell tartanunk, hogy nagyobb dimenziókat öltsön, s elfogja a nemzet jobbjait is.

Meg fog bennünket oltalmazni a hazaszeretetünk, mely minden európai népénél mélyebb és tartalmasabb. Az a hazaszeretet, melyet már Szent László idejében törvénybe iktattak ékes szavakkal az őseink, holott a nyugati népek nyelve csak az utolsó századok alatt ismeri ezt a szót, hogy: haza.