A Kappel-ház

1905 | November

- Vörösmarty Mihály halála évfordulóján –

Nevezetes évforduló és nevezetes emberek élményei avatják történelmi emlékű helylyé a régi Pest egyik ma is meglevő házát, melynek fennállásához a magyar irodalomtörténet három kiváló alakjának megható és tragikus küzdelmei fűződnek.

Voltaképen csak két esetben volt szomorú események színhelye ez a ház, de mind kétszer nagyon szomorú és mélyen megrázó dolgok játszódtak le benne s ezeknek köszönheti nevezetességét.

A váczi-utcza 19-dik számú háza ez, egy régi modorú, régi izlésű kétemeletes ház, melynek elsőemeleti utczai lakásában élt 1830-ban Kisfaludy Károly november 21-ig, mikor emberfeletti szenvedések, sok és nagy gyötrelem után végre meghalt.

Ez a két esemény és más szomorú epizódok az egyszerű bérháznak irodalomtörténeti jelentőséget adtak, mely azóta évről-évre fokozódik s az utókor szemében egyre nő jelentőségében is, kegyeletben is.

Hátra van még a krónikairó munkája, a ki készen adja át a nagy időkről és nagy emberekről beszélő ház történetét, hogy megillesse vele minden olyan ember szivét, kinek érzései közösségben vannak amaz érzésekkel, melyek a régi Pestnek ezt az egyszerű emlékét országos hirűvé emelték. Ezt a munkát most végezzük el, mindennemű czifraság, dísz nélkül, csupán arra ügyelve, hogy az adatok száraz sorozatába históriai hűségű feljegyzéseket iktassunk.

Záry Károlyné urnő tulajdona évek óta immár az a ház, melyet az irodalomtörténet és az életrajzok hét évtized óta Kappel-ház néven ismernek. Kappel nevű bankár volt ugyanis az első tulajdonosa; ugyanaz a Kappel, kivel egy alkalommal Petőfinek is volt 1846-ban némi afférje.

A mult század harminczas éveiben az akkori összeirás után 30-as számot kapott, 1848-ban az utczák ujabbi számozása folytán a 15-ös jelzést nyerte, 1855-ben 5-ös számmal birt, a nyolczvanas években azonban újra változtattak rajta s ekkor 10-es számmal látták el.

A belváros legutóbbi szabályozása idején kapta mai jelzését s azóta szerepel 19-ik számú ház gyanánt, a mig újra nem változtatnak rajta. Évtizedeken át a Kappel család tagjai birták s nemcsak a Pestvárosi házjegyzékek, hanem a hirlapi közlések is a legutóbbi évekig az egykori tulajdonos után nevezték a házat, melyet ma is csak igy szoktak idézni.

1830-ban költözött ide a mai Mária-Valéria és Kishid utcza sarkán, a Vadászkürt szálloda mellett levő lakásrészbe, mely ma is azon módon fennáll.

Itt lakott Bencze nevű szolgájával közel féléven át három szobában Kisfaludy Károly. Az utczára néző szobában, mely világosabb volt a többinél, volt a betegágya, a másik kettőben állottak könyvei, képei, iratai és értékesebb butorai. Ebben a lakásban Kisfaludy eleinte igen jól érezte magát.

Irodalmi tervekkel foglalkozott, ujságirói működéséhez tette az ujabb előkészületeket, irt, javitott, néha festett, ha ereje engedte, és órákig elbeszélgetett barátjaival, kik őt rendesen látogatták.

Csák Máté czímű színművét ebben a lakásban, betegsége idején irta, de más kisebb dolgozatokat is irt még ezenkívül, miközben várta gyógyulását és lapja ügyében beadott kérelme elintézését.

A Jelenkor lett volna ez a lap, mely politikai tartalommal naponként jelent volna meg az ő szerkesztésében, a java irodalmi erők közreműködésével. Halála után Vörösmartyt szemelték ki szerkesztőnek, de Helmeczy Mihály titokban kijárta a maga számára a jogot és két év mulva saját szerkesztésében inditotta meg.

Eleinte úgy látszott, mintha javulna Kisfaludy állapota uj otthonában, de az ilyen javulás rendesen rövid ideig tartó volt s utána görcsös köhögések, fuldoklási rohamok következtek. Szeptember havában már annyira lesorvadt állapotban volt, hogy Toldy Ferenczet „borzanat” fogta el látásakor.

A hatalmas termetű, daliás szépségű alak ott feküdt ágyában és beesett mellel. A tüdővész rémes hirnökei már ott ültek rajta, hogy soha többé el ne hagyják. Mikor szeptember 11-ikén megérkezik a helytartótanács engedelme a „Jelenkor” kiadására, már annyira gyönge, hogy a kéziratokat kénytelen Bajzának átadni.

Ő azért bízik gyógyulásában, habár türelmetlenűl várja már az eredményt. Közben szomorú hírek is felkeresik. Trézsi testvére, kihez végig a legeszményibb szeretettel ragaszkodott, meghalt s vele életének egyik legkedvesebb álmát is elveszítette. A javulás azonban lassan következik be.

Napról-napra mind jobban sorvad, ereje hova-tovább fogy, csak a fuldoklási rohamai állandóak. Egy napon kedves vendég alakja tűnik fel nehány pillanatra a váczi-utczai lakásban. „Ninája” volt ugyanis, - a szép és kaczér Fölfler Nina, - a ki hallván betegségéről, felkereste, hogy vigasztalja.

A jelenet azonban nem tartott tovább egy-két percznél, mert, mihelyt Nina alakja feltűnt az ajtóban s Kisfaludy felemelkedett, hogy kedves vendégét üdvözölje, háziorvosa, Forgó tiltakozólag intett Ninának, Kisfaludyt visszakényszerítette párnáira s a másik perczben már minden komor, csöndes és szomorú a szobában, mint azelőtt volt.

Napsugár ritkán ragyogta be ezután a halállal küzködő magyar iró lakását, de Nina alakja sem tűnt fel többé könnyező arczával… November hónapban annyira roszúl volt, hogy minden pillanatban várták halálát. Az utolsó nyolcz napon asztmatikus görcsök kinozták, végre 21-ikén délután rettentő kinok között meghalt.

A lakás nyomban átalakult gyászos szobává, melynek közepén a ravatalra emelt Kisfaludy tetemei kaptak helyet. Irótársai, barátai, ismerősei könnyezve állták körül ravatalát és a távolban élő ősz mesterrel, Kazinczyval Toldy tudatja a szomorú hirt, fájdalommal felkiáltván: „Árvaságra jutottunk! Pásztor nélkül való nyáj lettünk!”

Kisfaludy halála után a Kappel-ház már a régi magyar irók és zsurnaliszták előtt is kegyeletes helylyé vált. Ebben a házban volt ugyanis a harminczas években Wigand Ottó könyvkereskedése. Wigand után Heckenast és Edelman következtek, kiket Lauffer és Stolp könyvkereskedők váltottak fel.

Vörösmarty, Toldy, Bajza, Döbrentei és az iróvilág akkori alakjai állandóban megfordultak a hires kiadók üzletében. A ház jelenlegi úrnője és közeli rokona, dr. Woida Lőrinczné is a könyvkereskedők elbeszélései révén értesültek a nevezetes emlékekről, melyeknek a Kisfaludy és Vörösmarty tartózkodásával az egyszerű bérház szinhelye lett.

Így tudjuk megállapítani, hogy Kisfaludy az utczára néző elsőemeleti lakásban lakott, inasa pedig a lépcső felett levő kamrácskában. A házzal szemben állott a Palatinus-, később Nádor-szálloda, hol egyikben az írók vacsorázni szoktak. Emez epizódokon kivűl 1846-ig azonban nevezetesebb irodalmi vonatkozás nem fűződik a Kappel-házhoz.

Ebben az évben Petőfi révén kapott némi érdekességet. A Liszt pesti hangversenyén történt ugyanis, hogy Petőfi egy rendkívül elegáns megjelenésű, feltűnően szép és izléses öltözékű úrihölgyet vett észre, a ki egyúttal a konczerten jelenlevő férfiak figyelmét is magára vonta.

Egészen önkívületbe esett a szép hölgy láttára. Konczert végén addig kérdezősködött, mig barátai felvilágosították, hogy a szép hölgy senki más, mint Kappel bankár leánya.

Még jóakaratúlag figyelmeztették is, hogy ne érdeklődjék olyan buzgalommal a szép hölgy iránt, mert ugyis hiábavaló minden. Nem szegény magyar poéták számára nevelik az ilyen kisasszonyokat. Petőfit ez a megjegyzés bántotta s nyomban megjelent a váczi-utczai házban és egyenesen Kappel bankárt vette elő.

Nem kért egyebet, mint hogy adja neki lányát, mert ő szereti. Az elsőemeleti, utczára néző lakásban folyt le ez a jelenet. Kappel igen udvariasan fogadta Petőfit s kivánságára őszinte feleletet adott. Ő nem avatkozik bele – úgymond – a lánya szivügyeibe, azért semmi határozott feleletet nem adhat.

Ám adja elő Petőfi lánya előtt óhaját s majd meglátják azután a teendőket. A válsz Petőfit kielégítette, megköszönte a felvilágosítást, mire Kappel a legkiválóbb udvariassággal biztosította rokonszenvéről. De itt aztán vége is szakadt a regénynek.

A váczi-utcai házban Petőfi többé nem jelent meg, a szép Kappel kisasszonynak – ki később gróf Lónyay Menyhértné lett – pedig nem volt alkalma megismernie az érdekes magyar költőt, kinek szivében tudtán kivűl ekkora lángokat gyújtott puszta megjelenésével.

Kilencz év múlva a Kappel-ház újra nevezetes események szinhelye. Nem vidám, nem is kellemes epizódok, hanem egy nagyon szomorú, mélyen megrázó eset tette nevezetessé. Ugyanazok a jelenetek, melyek 1830 november havában Kisfaludy halálos ágyánál végbe mentek, ismétlődtek meg ezuttal, a tanitvány, Vörösmarty Mihály végső perczeiben.

A sors játéka úgy rendezte, hogy ebben a házban, hol Kisfaludy kiszenvedett, huszonöt év mulva tanítványainak legkiválóbbika hasonló körülmények között fejezze be életét. A mai másodemeleti 9. számú udvari lakásba vitték fel az eszméletlen állapotban levő költőt s itt halt meg két napi agónia után.

Vörösmarty ugyanis mindössze két napot töltött a váczi-utczai Kappel-házban s e két nap alatt is csupán akkor volt eszméletlénél, midőn felesége karján az azelőtt régóta ismert, kedves, egyben szomorú emlékű házban megjelent.

Útközben még elbeszélgetett egyet-mást feleségének Kisfaludy betegségéről, felismerte a házat, a lakást, hol mestere, barátja utolsó napjait élte, a hol ő és barátai a haldokló betegágyánál virrasztottak s talán az emlékek hatása alatt – de alighogy a lépcsőn felmentek, - szédülés, a következő perczben pedig agyszélhüdés érte.

Két napig, a nélkűl, hogy egy pillanatra is magához tért volna, - haldokolt, november 19-én délután azután meghalt. A mit Toldy irt Kisfaludy halála után Kazinzynak, azt érezte és gondolta most a főváros minden polgára és a nemzet minden tagja a tragikus végű haláleset hatása alatt.

„Árvaságra jutottunk! Pásztor nélkül való nyáj lettünk.” A nemzet azonban a pásztort megillető végtisztességben részesitette a nagy magyar költő emlékét.

Ezrével zarándokoltak a váczi-utczai házba a hazafiak november 21-én, a Kisfaludy halála órájában és a roppant számmal kivonult embereknek olyan tömege részvételével kisérték ki utolsó utjára, minőre alig volt példa a fővárosban.

Ekkor állott talpra az elnyomás óta először a nemzet, hogy a maga érzései, lelki hajlandóságai mellett impozáns hitet tegyen. A ház előtt a részvét legnagyszerűbb jelenetei játszódtak le, de mihelyt a koporsót kihozták és a menet a kerepesi temető irányában megindult, a régi, megszokott mindennapi élet költözött bele a nevezetes emlékű ház életébe.

Utoljára öt év előtt, Vörösmarty születésének századik évfordulóján volt a váczi-utczai ház újra kegyeletes jelenetek középpontja. A Kisfaludy-Társaság ünnepélyes porogramm kiséretében ekkor leplezte le a ház elsőemeleti része jobbik sarkában a ma is ott levő, következő tartalmu emléktáblát:

ITT HUNYT EL
1830. NOVEMBER 10-ÉN
A MESTER
KISFALUDY KÁROLY

1855 NOVEMBER 19-ÉN PEDIG A MESTERNÉL IS NAGYOBB TANÍTVÁNY
VÖRÖSMARTY MIHÁLY.

HÁLÁS KEGYELETTEL ÁLLÍTOTTA
A KISFALUDY-TÁRSASSÁG,
VÖRÖSMARTY SZÜLETÉSÉNEK SZÁZADOS FORDULÓJÁN

Kissé elmosódott már az emléktábla fölirása, mely az első emelet jobboldalán, czégtáblák, üzleti plakátok fölött, akként áll, hogy a ki nem ismeri a házat, hetek múlva sem talál reá az emléktábla után, melyet szintén fel kell előbb fedezni, hogy aztán a nevezetes emlékű helyet felismerjük.

A még meglevő régi pesti épületek közül, melyek az 1838-iki árvíz előtt készültek, ez a ház az, mely legtöbbet beszél a mai nemzedéknek küzdelmekről, szenvedésekről, irói törekvésekről és ideális lelkületű emberek tragédiáiról.

Figyelmezető gyanánt áll ma is, hogy ráterelje a mellette naponként elvonulók érdeklődését olyan időkre és olyan emberekre, kiknek minden emléke ma már a nemzeti kegyelet forrása.

Zuboly