Az Egyesült-Államokban a legutóbbi elnök-választást a trösztök megrendszabályozásának kérdése dominálta.
Tudott dolog, hogy az amerikai Unióban a legkülönbözőbb tőkeegyesülések és ipari kötelékek valóságos monopolisztikus helyzetet vivtak ki maguknak, amelynek káros hatásai oly annyira érzékenyen sujtják elsősorban a fogyasztó közönséget, hogy mind hangosabban és erélyesebben igyekezett utat törni magának az a törekvés, amely a trösztök törvényhozási szabályozását tűzte ki célul.

E törekvések szószólói a legutóbbi elnök-választás alkalmával a demokrata Parker körül csoportosultak, aki a trösztök elleni harczot nyiltan hirdette.
Ellenjelöltje Roosevelt, ezzel szemben igen diplomatikusan indifferens álláspontba helyezkedett a trösztök dolgában és ezzel biztositani tudta a maga részére a „tröszt-mágnások” óriási hatalmát, befolyását és nem csekély számu szavazatait, amelyek meg is szerezték részére az elnöki széket. 

Világos, hogy a tröszt-párt már a választásokkor is tudatában volt annak, hogy Roosevelt feltétlen támogatására nem számíthat.
De igen bölcsen azt vélték, hogy jobb, ha oly jelöltre adják szavazatukat, aki a tröszt-ellenes mozgalom hullámai közepette legalább nem határozott ellensége a trösztnek, semhogy nyilt ellenfelüket támogassák. Minthogy azonban a jelenlegi elnök a legközelebbi választáskor már nem jöhet tekintetbe, most nincs többé mit tartani a trösztökről és igy bizvást követheti már jobbik meggyőződését, hogy az Unió trösztjei tényleg megérettek a törvényhozási szabályozásra.

A dolgok ily állása mellett a tröszt-pártot magát sem lepte meg, hogy Roosevelt az anti-tröszt mozgalom élére állt.
Ezzel olyan utra lépett, amelyen, ha tulkorán meg nem áll és célt ér, halhatatlan érdemeket szerezhet magának.