Gyásza van nemzetünknek: József Főherceg, a legmagyarabb, minden ízében mienk, meghalt.
Széles e hazában nincsen szív, mely meg ne dobbanna, nincsen szem, mely szárazon maradna akkor, mikor utolsó utjára kísérjük ki őt, a királyi vérből származó, de szívének minden dobbanásával velünk érző, nagy lelkének minden megnyilvánulásában színmagyar királyi herceget.

Nem volt nemzetünknek törekvése, amelynek ő szószólója ne lett volna s nem volt a magyarság ügyének olyan mozgalma, amely elől ő kitért volna. Méltó fia volt nagy atyjának. Méltán siratja hát őt ez a nemzet.

Mi azonban kétszeresen érezzük a csapást: mert a magyar sport egy nemes pártfogóját, egyik leghatalmasabb támogatóját veszítette el benne.

Ő maga tevékeny és lelkes híve volt a testedző sportoknak. Évtizedek előtt ifjabb korában nap-nap után rendszeresen vívott s azok, akik szerencsések voltak vele összemérhetni kardjukat, megmondhatják, hogy a fenséges úr igazán kiváló volt a kardforgatásban.

A vívás mellett legkedvesebb sportja a lovaglás, a vadászat és a túrisztika volt. Még hófehér hajjal is egyike volt a hadsereg legelegánsabb lovasainak, fiatal korában pedig több díjlovagló és díjugrató versenyt nyert meg. Végtelenül szerette a természetet; nincs hazánknak nevesebb vidéke, melyet gyalog be ne járt volna.

Kitűnő vadász volt; golyója ritkán tévesztette célját. Bőkezű mecenása volt minden klasszikus sportmozgalomnak. Kedvelt egylete, a MAC. gyakran érezte fejedelmi bőkezűségét. Versenyein ismételten megjelent, azokra díjakat tűzött ki.

Legnagyobb alkotása azonban mégis a Margitszigeti Sporttelep létesítése volt, melylyel egy igazán klasszikus pályával ajándékozta meg a magyar sportot. Jóságos érdeklődéssel viseltetett e sporttelep minden ügye iránt s ezt az érdeklődést átpalántálta méltó fiába, József Ágost királyi hercegbe is, ki szintén mindenütt ott van, hol nemzeti sportunk a magyar faj erejéről, nemzeti dicsőségünkről tesz bizonyságot.

Áldás emlékére!