Metschnikoff könyve az ember természetéről
(Studien über die Natur des Menschen. Eine optimistische Philosophie von Elias Metschnikoff, Professor am Institut Pasteur in Paris . Eingeführt duch Wilhelm Ostwald. Leipzig, Veit & Co., 1904.)
A franczává lett Metschnikoff, a párisi pasteur-intézet tanára igen érdekes könyvet írt az ember természetéről. A könyv, mely nem rég német fordításban is megjelent, valóban megérdemli a vele való foglalkozást.
A német kiadás elé Ostwald, a hires chemikus, ki maga is philosophus, írt előszót s a munka valóban a természettudományok emberének, a Pasteur-intézet tanárának általános érdekű, philosophiai munkája.
Metschnikoff könyve az ember magasabb fokú testi fejődésének kérdésével foglalkozik. Vizsgálat alá veszi e szempontból az emberi természetet. E vizsgálatban pedig a természetben meglevő disharmoniákból indúl ki.
Vannak ugyanis a természetben igen alkalmas berendezések, a melyek valóban meglepnek czélszerüségükkel, a milyen sok virágnak, például az orchideáknak megtermékenyitő berendezése vagy például sok bogárfajtánál az ivadékról való gondoskodás.
De viszont el kell ismernünk, hogy oly ösztönök is fejlődtek ki, a melyek nem czélszerűek, ilyen például az éji bogaraknak, lepkéknek ama szokása, hogy beleröpülnek a lángba. Az ily káros ösztönt nevezi Metschnikoff disharmoniának a természetben.
Igaz ugyan – mellékesen megjegyezve – hogy a fény felé törekvés általánosan phototropismus néven ismert jelensége eredetilg nagyon üdvös, nagyon jótékony sajátsága az élő szervezeteknek s így a fenti példában inkább csak e jótékony ösztön czélszerütlen megnyilatkozásával állunk szemben.
Fontos e példa s e kifejezés: „disharmonia a természetben” megértése, mert ez Metschnikoff érdekes könyvének kiinduló pontja. Áttérve ugyanis már most az emberre, felveti a kérdést, oly lény-e az ember, a kinek természete harmoniában van azokkal az életföltételekkel, a melyek közt él, vagy pedig disharmoniás szervezet?
Metschnikoff szerint az emberi természetben fölelhető disharmoinák az ember ősi leszármazásából magyarázhatók meg. Ilyen ősi, haszontalan maradványok például a férfitestet érettebb korban elboritó undok szőrözet, vagy a négy bölcsességfog, a melyek visszafejlődő, csökkenő fogsorunknak a most soron lévő áldozatai.
Disharmonia továbbá a nemi ösztön fellépte oly korban, amikor még a nemi elemek nem érettek, vagy pedig, mikor már ez irányú érettség korán is túlhaladott az egyén. Sok baj háramlik mindebből az emberre és semmi haszonnal nem jár.
Ily példának említi fel továbbá a hiányzó családi ösztönt, a mely a keresztény népeknél a fogamzás megakadályozásában, a többieknél meg a magzat elhajtásában vagy az újszülött megölésében tapasztalható. Épp igy emliti fel a kevéssé kifejlett társadalmi ösztönt.
Nagyon kevéssé kifejlett az ember egészség.ösztöne is. Ebből a szempontból meghökkentő tények a nicotinmérgezés, az alkoholmérgezés, a fűző okozta testnyomoritás.
Disharmonia szerinte a halálfélelem is, rendkivül kellemetlen és czélszerütlen szervezménye a természetnek. Hogy mily kellemetlen, az nyilvánvaló, hisz a leglesújtóbb érzéseknek forrása.
Hogy pedig czélszerütlen, látható abból, hogy mit sem segit, az életveszedelmtől óva intő szerepre Metschnikoff szerint teljesen elég volna a fájdalomérzet.
A fájdalom szervezetbeli működése is különben szerinte rosszul van berendezve.
Jelentéktelen okok, alapjában véve semmi jelentőséggel nem biró betegségek, mint példáúl maga a szülés, sokszor szinte kibírhatatlan fájdalmakkal járnak, holott viszont más, az életet emésztő, elrabló bajoknál, a milyen a rák, vagy a tüdővész, egyáltalán nem keltenek fel hosszú időn belül fájdalomérzetet.
Hosszasan és érdekesen értekezik még ama vallásos és philosophiai kérdésekről, a melyek oda irányúltak, hogy az emberi természet disharmoniáitól okozott bajt csökkentsék. Az egész emberiség jólétéről va itt szó, amelyen óriási mértékban munkálhat a vallás és a philosphia; végeredményben a megnyugvást, a bölcs nyugalmat hirdeti legtöbbje.
A könyv harmadik része új, e disharmniákon megfelelően segíteni törekvő philosphiát óhajt adni, „optimista philosophiát”, mint a szerző maga a czímben is nevezi.
Metschnikoff szerint, a mit a vallás és a metaphysika nem tudtak megvalósítani, ott sikerrel halad előre a jelenben s még nagyobb sikerrel biztat a jövőben a természettudomány. Az embri életnek éppen három legnagyobb disharmoniájában aratta legnyilvánvalóbb győzelmeit a tudomány.
A betegségeknél éppen a legnagyobbat, az aggság tanúlmányozásában is éppen már előre halad - itt azonban nyilvánvalólag bizonyos bénító előítéletek hatása alatt áll. Az ily tanulmányokra az első kellék a megfelelő tanulmányozandó anyag volna, vén emberek hullái, ezeknek bonczolása azonban nehézségekbe ütközik.
E második disharmoniának tanúlmányozása átvisz a harmadikhoz, a halálhoz. Metschnikoff hiszi, hogy ha az emberiség újra megszerezheti a physiológiai elaggást – a természetes hosszú elöregedést – az orvostudomány segélyével, akkor az életösztön észrevétlen fokozattal fog átmenni halálöszönbe, ami bizonyos örvendező, vidám várakozás a halálra.
Hogy vannak ilyen példák, az bizonyos.
S hogy mindez milyen szép programot tűz a tudomány elé! Lehet-e szebb, nemesebb feladata az emberiség e nagy művének, e nagy collectiv munkának, a tudománynak, mint szebbé tenni az életet és a halált. Valóban szép, magasztos feladat!
S ily úton ő valóban többet munkálhat erre, a hogy Metschnikoff mondja, - mint a különféle metaphysikai gondolatrendszerek s meddő vallásviták, melyek vagy a fatalismus nyugalmába békózták az embert, vagy néma önmegadás áhitatába nyügözik.
Dr. Pekár Károly
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!