Ha az irókat a szerint itélnők meg, hogy hányféle nyelven, hányan olvassák műveiket, akkor korunk irói közé a legislegelső helyek egyikére kerülne a lengyelek ma élő legnagyobb irója: Sienkievicz Henrik. Nagy történeti regénye, a „Quo vadis” világszerte rendkivül nagy hatást keltett, minden mivelt nyelven.

Rengeteg sokan könnyeztek a szép keresztény rableány, Lygia szenvedésein, borzadoztak Neró és udvara rettenetes bűnein, lelkesültek az együgyű, iszonyú erős és nagyon lágyszivű Ursus hatalmas bravourjain, feszült érdeklődéssel figyelték, hogy nemesedik át a durva és kegyetlen római katona, Vinicius a keresztény hit és a szerelem kettős hatalma altt.

Nem is csoda e nagy hatás, mert ebben a regényben ritka szerencsésen találkozott egy első rendű iró tehetsége egy nagyon hálás és népszerű tárgygyal s e mellett e tárgy érdekessége egyetemes, nincs se nyelvhez, se nemzethez kötve.

S nem szabad kicsinyelni ezt a népszerűséget, mert az olvasottság az iró hatását jelenti s Sienkievicz e regénye révén azok közé jutott, a kik ha nem is a legmélyebb, de a legszélesebb körre terjedő hatást tették korunkra. Valószinűleg ez is szerezte meg számára a Nobel-dij nagy erkölcsi diszét és anyagi hasznát.

A lengyel nemzet szenvedései közt is büszke lehet világhirre jutott fiára, mert Sienkieviczczel jutott európai elismerésre a lengyel regényirás, ép ugy mint Jókaival a magyar. Ünneplik is, ünnepelték már mintegy három év előtt, irói jubileumakor fényes ünneppel, földbirtokból és kastélyból álló nemzeti adománynyal.

Odahaza már sokkal a „Quo vadis” előtt is páratlan nagy volt a népszerűsége és tekintélye s nem is ez a műve az, mely neki odahaza a legnagyobb kedveltséget szerezte, hanem a lengyel nemzet multjából vett tárgyú regényei.