Legújabb, a Vigszinházban előadott vigjátéka, "Az udvari tanácsos" a szerencsésebbek közül való. Meséje röviden a következő: Kenderesi Kenderessy Lipót, a ki egyszerű boltosból gazdag, előkelő nagykereskedővé küzdötte föl magát és érdemei elismeréséül már nemességet is nyert, magasabb czimre vágyik; méltóságos úr, udvari tanácsos akar lenni.

S minthogy Szilas Károly barátja, lapszerkesztő nem nagyon erőlteti meg megát, hogy czélhoz segítse, sőt éles szavakkal gyúnyolja, ostorozza a mai divatos czímkorságot, a miben Kenderessy második neje, a józan gondolkozású szép Isolda is segédkezik: hát báró Bácskay országgyűlési képviselőhöz fordúl, a kinek hatalmas összekötetései vannak, a ki tarokk-patrnere a minisztrelnöknek; as a ki ezen felül le is van neki kötelezve homi kölcsönök, adósságrendezések révén.

A báró úr készséggel ajánlja föl önzetlen szolgálatait, provizióképen udvarol a szép Kenderessynének, a ki azonban kikosarazza a magát ellenállhatalannak hivő gavallért. Bácskayt ez egy kicsit genirozza, de hamarosan túlteszi magát e kellemetlen dolgon és ráveti szemét Izolda mostohaleányára a milliomos Mártácskára.

Mért ne venné el? Győzelmét biztosra veszi, hiszen a leányka nem állhat neki ellent; e hitében a kis Márta is megerősíti, a ki – féltékennyé akarván tenni Szilast, a kit titokban szeret, de a kire neheztel azért, hogy az ma is gyereknek nézi – egy kis ártatlan kaczérsággal vonzalmat szinlel a báró iránt.

A báró hamarosan nyilatkozik is és kezét kéri a leánynak. A játék többre ment, mint a leány maga akarta volna; eleintén szabadkozik és végre bevallja, hogy ő csak féltékennyé akarta tenni Szilast, a kit szeret s a ki őt viszontszereti. A báró elképped, nem akar hinni a fülének, majd méltatlankodva veti szemére a kis lánynak, hogy az kompromittálta őt.

Már most hogy segítsenek a bajon, hogyan meneküljön ki a báró rettenetes helyzetéből, a melybe a leány könnyelműsége sodorta?

Végre is a leánykának támad mentő gondolata, jegyesévé lesz a bárónak azzal a kikötéssel, hogy majd az hagyja őt a faképnél: igaz, hogy ez őt fogja kompromittálni, de hát egy milliomos leány kiheveri e bajt. Ez a megoldás megnyugtatja a jó hírére féltékeny bárót.

El is határozza rögtön, hogy megkéri a leány kezét a szülőktől is ünnepélyesen. Kenderesyné értesülvén a báró szándékáról, most egy cselt eszel ki, hogy megmentse mostoha leányát a léha bárótól, a kinek nem szivesen adná.

A báró már hozzáfog a vallomáshoz, a mikor egyszerre csak megcsendűl a szomszéd teremben Izolda hangja, a ki titokban elosont s zongorakiséret mellett énekli a dalt: „Si vous n’ avez rien á me dire…” A báró ugyanis – mint tudjuk szerelmével ostromolta a szép Kenderessynét, de visszautasítván, időt enged a meggondolásra.

Ha délután öt óráig elénekli kedvencz dalát, az annak a jele lesz, hogy vallomása meghallgatást nyert. A kelepcze sikerül: a báró elnyeli az utolsó elhatározó szót és boldogan rohan el a szomszédterembe Izolda lábaihoz.

Kész a botrány, Kenderessy válni akar a nejétől, a miről azonban Izolda tudni sem akar. A mikor már semmi kapaczitáczio sem használ, Izolda azzal ijeszt rá az urára – a ki gentleman módjára – visszaadván neje szabadságát, csendben és méltósággal kíván elválni: hogy skandalmot csinál, elmegy az operába Bácskayval, épen szembe Kenderessy legnagyobb riválisával, görgényi Klein Jakabbal, a ki már udvari tanácsos, a mi ő ilyen botrány után ugyan sohasem lesz.

A csomót végre Szilas oldja meg, a ki mindent kimagyaráz s a ki közben megszerezte az óhajtott udvari tanácsosi czímet is. Ez aztán kibékíti Kenderessyt, magához öleli a méltóságos asszonyt s a leányát odaadja Szilasnak.

A darab kissé vontatottan indul; Szilas szónoklása társadalmunk uralkodó nyavalyája , a czímkorság ellen hosszadalmas és unalmas, de aztán csakhamar megélénkül a darab, a mely ügyesen bonyolódik és fejlődik ki.

Élénk és kedves jelenetek váltják föl egymást. Az első felvonás végén s a másodikban fölvonul aztán az epizód alakok vidám és mulatságos hada is, a mely alakok közt különösen sikerült a zsúr-gyerek, a kit Tanai hétrét görbült tartással, csoszogó-tánczoló léptekkel, nyafogó rikácsoló beszédmodorral pompásan játszott meg; aztán a mindenkinek bemutatkozó Weisz, a ki büszke a Leopold nagy karriérjére, s a kit Sarkadi ábrázolt diszkrétül s mégis kaczagtatón.

A címszerepet Hegedűs játszta egyszerűn, igaz és jellemzővonásokkal, óvakodva minden túlzástól vagy torzítástól s épen ezért teljes sikerrel.

Varsányit a szép Kenderessyné szerepében kissé hidegnek találtuk; Komlósi Ilonából pedig – a ki a kis milliomos leányt játsza – hiányzik a naivák harmatos üdesége. Kissé merev arczán állandó bágyadtság látszik honolni, a mely mosolyát is fagyossá teszi.