Érdekes, hogy Anglia látszólag tulteszi magát e nehézségen és törvényben.
Rendeletben kimondja, hogy maga az ipar nem képezheti oktatás tárgyát, hanem csak a tudománynak és művészetnek az iparra való alkalmazása; de ezen elv mikénti végrehajtását szintén csak a fokozatos fejlődésre bízza. 

A munka első része Magyarország iparoktatását tárgyalja.
Ismertetve tömören iparoktatásunk szervezetét és grafikailag is ábrázolva annak eredményét. Ezek világosan mutatják a hazai intézeteknek a gyakorlatias irány felé való fokozatos haladását. Eleinte a magyar ipari szakiskolák csak három évfolyammal bírtak és csakis elméleti és rajzoktatást nyujtottak, míg a műhelyi oktatás az iskolákkal szerződéses viszonyban álló iparosok műhelyeiben történt.

Néhány év után – a kilencvenes évek közepén – a szakiskolák negyedik évfolyammal bővültek és saját műhelyeket nyertek a növendékek oktatására.
A gyakorlati heti órák száma ekkor az összes heti tanítási időnek a faiparban 61.5 százalékát, a fémiparban 55,8 százalékát, az anyagiparban 59.6 százalékát, a kőiparban 57.7 százalékát, a szövőiparban 60 százalékét képezte. Az 1904 – 1905. tanév óta a negyedik évfolyamot ipariskoláink szinte kizárólag a gyakorlati oktatásnak tartják fenn, s az alsóbb osztályokban is csökkentették az elméleti és rajzoktatás heti óraszámát, minek folytán a műhelyi oktatás az összes heti oktatási időnek a különböző iparágakban 67 – 76 százalékát teszi, sőt tulajdonképen 70-80 százalékát, minthogy a tanév utolsó hava (julius) minden évfolyamban kizárólag gyakorlati oktatásra fordíttatik.

Az összehasonlító külföldi adatokból kiderül, hogy ennek folytán a magyar ipari szakiskolák gyakorlati irányuk tekintetében a külföldnek csaknem valamennyi oktatását megelőzik, és csak szórványosan akadnak egyes magánjellegű intézetek, mint pl. Belgiumban egynéhány kongregációs ipariskola, melyek hetenként ennél is nagyobb óraszámban dolgoztatják tanulóikat. 

Hasonló a helyzet a felső ipariskolában is, bár itt a reformok sorozata még küszöbön áll.
E gyakorlatias iránynak megfelelően a végzett tanulóknak az életben való haladása is elég biztató képet nyújt. A végzett tanulók közül a felső ipariskoláknál 77.5 százalék, az ipari szakiskoláknál 79.8, a kézműves iskoláknál 93.0 százalék működik ipari pályán, s a többinek jelentékeny része is vagy katonai szolgálatot teljesíti, vagy felsőbb tanulmányokat folytat, tehát nem mondott le az ipari téren való boldogulásról. A végzett tanulók további sorsára vonatkozólag a kötetben olvasható adatok a hazai közgazdasági viszonyokra, nevezetesen a munkás-keresletre nézve is felette jellemzők és dióhéjban visszatükrözik legfontosabb iparágaink ebbeli viszonyait. 

A külföldi viszonyokkal való összehasonlítás értékes támpontul fog szolgálni a hazai iparoktatás további fejlesztésénél.
Az inasoktatás szervezete tekintetében Magyarország a kötelező inasoktatás törvényes megállapítása folytán – szinte vezető helyet foglal el, bár fontos feladatok várnak itt még megoldására, így az eredményesebb iskoláztatás biztosítása, az anyagi eszközök szaporítása, s a szakirányu inasoktatás fokozatos bevezetése; e téren a készülő uj ipartörvény lesz hivatva uj lendületet adni ez oktatási ágnak. mely 80,000 tanulójával fontosságra nézve közvetlenül az általános népoktatás után sorolható. 

Szakiskoláink és felső ipariskoláink csekély kivétellel felkarolják mindazon iparágakat, melyek a külföldi intézetekben képviselvék; sokkal fejlettebbek azonban a nyugati iparállamok azon intézetei, melyek a már alkalmazásban levő munkástömegek, részben felnőtt munkások oktatására szolgálnak. Meglepő eredményeket mutatnak fel az ily iskolák Angolországban, Franciaországban és Belgiumban. 

E kérdés megítélésénél természetesen nem mellőzhető az eltérő viszonyok mérlegelése.
Mindez államok a kötelező inasoktatást nem ismerik, s így a hazai inasiskolák teljesítik azon feladat egy részét, melyet a külföldön az esti és vasárnapi munkástanfolyamok tanulói javarészt nem a kisipar, hanem a gyáripar alkalmazottai köréből sorakoznak, mely utóbbi állandóbb munkáslétszámával, rendezettebb munkaidejével, a fokozatos haladás kilátásaival jobban serkenti alkalmazottjait a tovább képzésre mint a kisipar. Látjuk ezt nálunk is, hol a gőzgépkezelő, dinamo-gépszerelő és hasonló tanfolyamok tanulóinak nagyobb részét szintén a gyáripar szolgáltatja. A kisiparosságnak továbbképző tanfolyamokba való belevonása másutt is – pl. Ausztriában – csak bőséges ösztöndíjak utján sikerült. 

Mindazonáltal nálunk is megtörtént a kezdeményezés e téren, amennyiben a mult tanévben 62 különböző, időleges tanfolyam működött, több mint 3000 többnyire felnőtt tanulóval. 

Terjedelmes kötet a magyarországi anyag után ismerteti több vonásaiban Horvát-Szlavonországok iparoktatását, majd külön önállóan a megszállott tartományok és így betűrendben az egyes európai államok. 

Érdekes, hogy míg Magyarország egész iparoktatására kereken két és fél millió koronát fordít, addig Ausztria közel tizenegy milliót. A könyvet Vörös László kereskedelemügyi miniszter könyvpiacra is bocsátotta.