A dulakodásnak áldozatúl esett a többek közt: 3 fali lámpa, 48 itczés palaczk, 96 pohár, 24 meszelyes üveg, egy finom csillár-lámpa, 6 fali gyertyatartó s több rendbeli asztal, pad és szék. Leirhatatlan pusztulás képét mutatta másnap a véres összecsapás szinhelye. Egész nap sűrűn zarándokoltak polgárok és mágnások, hogy tanúi legyenek a dulakodás nyomának.

A hatóság maga is tüstént összeült, hogy megindítsa a vizsgálatot a garázda tett elkövetői ellen, de bár számos polgárt hallgattak ki, a vizsgálat egyelőre csak azt derítette ki, hogy a zavarcsinálók jurátusok voltak, név szerint azonban egy se ismertek közülök. Így a többek közt Schmiedhammer József, Haruckern bárónő tiszttartója vallja, hogy a nevezett éjen ő is ott volt a „Zöld kert”-nél rendezett bálban három gyermekével „időt tölteni”.

Az előzményekből azt látta, hogy ź 11 óra tájt egy jurátust illetlen magaviseletéért az őrséget teljesítő invalidus katonák kivezettek a szálából. Egy negyed óra mulva aztán ez többedmagával visszajött s követelte a bebocsáttatást. Minthogy pedig kivánságukat nem teljesítették, elkövették a sajnálatos kihágásokat. Őt magát is egy kék ruhás és fehér báránybőr kucsmás ifjú kivont karddal támadta meg s fejére és kezére két ütést mért.

Utóbbit botjával háritotta el, miközben kezét megsértette, az első ütés pedig széthasitotta volna fejét, ha nem lett volna fenn a kalapja, melyet a kard egy újjnyi hosszúságban átvágott. Az illető jurátus azután a szomszéd terembe rontott be, hol már egy másik fekete kalapos jurátus, szintén kék ruhában a nagy csillárokat és tükröket vagdalta össze. Szerencséjére ő még idejekorán megszökhetett három gyermekével.

Hasonló értelemben vallott egy másik szemtanú, Aller Antal asztalosmester, a ki még azt tette hozzá, hogy egy fekete kalapos jurátus a polgárőröket, kikkel tánczolt, férjeik jelenlétében megcsókolta, hat társa pedig a terem közepén állva, útját állta a tánczolóknak s mikőn ezeknek egyike lábába botlott, azt kétszer arczul ütötte. Erre óriási kavarodás támadt, az őrök körülfogták a garázdálkodót és kivezették, de az negyed óra mulva több társával jött vissza, mire megkezdődött az iszonyú rombolás.

Mindkét előadást megerősítette egy Rosso János nevű klagenfurti születésű kocsis, a ki egy pesti polgárnál állva szolgálatban, gazdája parancsára azon az éjen vendégeket szállított a bálba. Ép egy mézeskalácsos legényt s egy molnárlegényt vitt a mulatságba, s ott a lépcsőnél várt rájok. Ez alatt történt az elbeszélt eset. A jurátusok egyike őt is ugy fejbe vágta egy léczczel, hogy vérében maradt fekve a sárban, mígnem néhány német polgár rátaláva kórházba szállította.

A nyomozáshoz az első fonalat egy Plache Náni nevű markotányosné útmutatása adta meg, a ki az invalidusok kaszárnyájában (a Károlykaszárnyából lett mai központi városház) elfecsegte, hogy a „Pléh-kalap” (Zum „Blechernen Hut”) korcsmárosánál valami jurátus tulajdonát képező bekecs és arany paszomántos kucsma maradt zálogban. Megidéztetvén a fogadós, Lierk Ferencz, a következőket adta elő:

A tett elkövetése napján éjjel 11 órakor mintegy 15 jurátus kardosan beállított hozzá s néhány itcze bor elfogyasztása után fizetés nélkül távozni akartak. Midőn ő ezt nem engedte, egyikök fehér prémes zöld bekecsét vetette le s hagyta nála zálogba. Ki volt az a jurátus, nem tudja, csak onnan ismeri, hogy tíz nappal előbb bizonyos Kürthy nevű ifjúval voltak nála, a ki a Sőtér-házban lakik** s ez alkalommal is étel-ital ára fejében 1 frt 59 krral adósak maradtak.

Később, 12 óra után aztán többen közülök újra visszatértek, részben újakkal szaporodva.Ezek közt volt különösen egy fehér lengyel sipkás, a kinél feltünt neki, hogy sebesült kezét borral mosta. Kérdésére azt felelte, hogy a „Zöld kert”-ben nagy verekedés volt, mely alkalommal több mint 1000 frtnyi kárt tettek. Majd ugyanez csizmájából egy zsebórát vett elő s a vendéglős kérdésére azt felelte, hogy nadrágjából csúszott oda.

A társaság egy másik tagja, a kit onnan ismer, hogy a ház egyik lakójánál, egy szakácsnál van ellátáson, szintén kezeit fájlalta, míg a harmadik, Reviczky, a kit névszerint onnan ismer, hogy két évvel előbb Leipoldner kocsmáros instruktor volt, poharakat hozott magával kezében.

Még fontosabb vallomást tett Beleznay ezredes szakácsa, Bernwald Károly. Ő farsang utolsó éjjelén feleségével tért haza egy mulatságból a hol négy nála lakó s több idegen jurátussal együtt voltak. Felesége már tudott a „Zöld kert”-ben történt kihágásokról s lakóiról tudakozódott, hogy részt vettek-e azokban ők is.

Miközben a tanú kardjaikat és kezeiket nézegette, észrevette, hogy egyiköknek, a ki Vörös táblabirónál volt gyakorlaton, kardja törött és kezei feldagadtak, mire jóakaratúlag intette őket, hogy tettöket fedjék föl a személynök előtt, különben nem fogja őket tovább hajlékában tűrni. Az illető jurátus azt felelte, hogy a személynöknek semmi köze a dologhoz s kicsinylő kézmozdulattal hozzátette, hogy még ha agyonvágott volna is valakit, legfeljebb 40 forintot fizetne.

A jurátusok nevetve: Horváth (Lubich táblabirónál), Laky (Sághynál) és Lőcsey (Dőry grófnál). Még egy Medgyessy nevű jurátusról tudott a tanú, a ki szintén jelen volt a „Pléh kalap”-nál mulató társaságban. Ez másnap meglátogatta a nála lakó jogászokat s kezét ekkor is bekecse alatt tartogatta.

A tett bezsámíthatóságának elbirálása szempontjából természetesen nem közönbös, hogy melyik részen kezdték a háborúságot s előre meg volt-e fontolva s előkészítve a garázdálkodás, vagy pedig az egész csak pillanatnyi fellobbanás, vagy pedig az egész csak pillanatnyi fellobbanás műve volt?

Erre nézve a tanúk közül Scheffl József szobafestő, a ki maga is megsebesült s a ki atyjafiával Török Andrással borozgatva szemlélte a tánczolókat, határozottan rámutatott, hogy egyszerre a zene megszakadt, s látta, hogy a jurátusok egy mesterlegény ellen támadnak, a kit agyba-főbe pofoznak. Egy Knaabe nevű czipész annak is szemtanúja volt, hogy a jogászok egyike a tánczoló mesterlegényt félretaszította, s aztán ő folytatta annak párjával a tánczot.

Első, ki a terembe rontott, egy kis termetű jurátus volt, kinek téli sapkája egész arczát elfödte, úgy, hogy csak szemei s orrlyukai látszottak ki. Ez ütötte le fokosával a függő lámpát is. Csak Balázsovics irnokban volt bátorság karddal a rendetlenkedők elé állani s testével védeni a szobába menekülőket. Ámde ezt is kényszerítették, mint hozzájuk tartozót, hogy kardját hüvelyébe dugja, mig a menekülőket egyikök fokosával ütötte.

Némelyek szerencsésen elkerülték a bántalmaztatást. Így Naller Ferenczet épen Medgyessy védte meg azzal, hogy ismeri őt, magyar ember s ennek bizonyságául köpenyét félrevetve, meg is mutatta magyar nadrágját. Viszont egy a Viasz-házban*** lakó Földes nevű ifjú még a terem megrohanása előtt bent lévén, belülről az ablakon át biztatta az ostromlókat, hogy csak törték be a kaput.

Mikor aztán ez megtörtént, ő is részt vett a verekedésben, melyben különösen Medgyessy, továbbá a Sághy és Ernyey patvaristái tettek ki magukért. Egy fehér lengyel sipkás, farkasbőr bundás jurátus így biztatta a többieket: „Vágd, ha német, a magyarnak hagyj békét!”

Azt a tanút, ki ezt vallotta, márcizus 10-én a hidnál meszólitotta egy harmadik társaságában Reviczky s ezeket mondta neki: „Hallom, hogy uraságod engem a személynök úrnál följelentett, hogy a „Zöld kert”-ben történt verekedésnél ott voltam”. Mikor pedig a tanú vállat vonva azt felelte: „Szeretném tudni, ki bizonyítja azt, hogy én a személynök úrnál voltam s ha lettem volna is, az igazat kellett mondanom”. – Reviczky igy folytatta: „Köszönd, hogy nem te jelentettél fel, mert jobb lett volna annak nem születnie, a ki engem feladott.

Különben is, a mostani Personális nem sokáig marad. Levágom és katonának állok, úgy is van már egy katona bátyám.” Legdöntőbb bizonyíték azonban a zavargás tervszerű előkészítése mellett Straub Máténak, Modrovics táblabiró volt irnokának előadása, a ki szintén ott volt a „Zöld kert”-ben s már nyolcz óra előtt hallotta egy Schendom nevű korcsmárosnál lakó jurátus szájából, hogy ma itt verekedés lesz, mert az egész diákság összeesküdt. Ő elmondta ezt a korcsmárosnak és a zenészeknek, aztán hazament.

Ugyancsak erről Éder lakatosnénak, a ki előtte való vasárnap volt a „Zöld kert”-ben, szintén már akkor szólt egy jurátus, s figyelmeztette, ne jöjjön oda, mert történni fog valami. Ez ifjúról csak azt tudta a tanú, hogy azelőtt a jezsuiták házában lakott s ott ismerkedett meg vele, midőn ott mint cseléd szolgált, most azonban, mint neki mondta, a Dunánál lakik, a Chyrián-házban.