A kitünő magyar festőt október 15-ikén délután temették el a Műcsarnokban felállított ravataláról, borongós délután. Sok ezer főnyi közönség gyűlt össze a Műcsarnok oszlopos homlokzata előtt. Az oszlopokat feketébe göngyölték, csak a korinthusi aranyozott oszlopfők ragyogtak.

Oda bent, a félkör alaku nagy teremben, szintén feketébe vont oszlopok közt kiterítve feküdt Lotz Károly holtteste. A görög stílű érczkoporsóra ráborították a nemzeti szinű leplet, melylyel először Munkácsy Mihály koporsóját fedték be.

A koporsó fölött, két oszlop között, látható volt az elhunyt domborművű képmása, Strobl szobrász műve. Lenn, a koporsó lábánál jobbról , piros bársony párnán érdemrendek csillogtak, balról pedig odatették az elhunyt művész palettáját és ecsetjeit. Két oldalt amforák lángja egészítette ki a ravatal díszét. A ravatalra tömérdek koszoru érkezett. A koporsó körül a mester tanítványai álltak. A ravatalos termet délelőtt elzárták, hogy meg lehessen tenni az utolsó előkészületet a temetésre.

Délután 3 óra előtt az Andrássy-úton nagy sokaság vonult a Műcsarnokhoz. A ravatal körül közéletünk előkelőségei gyülekeztek. A gyászoló sokaságban, mely a végtisztesség-adásra megjelent, jelenvoltak: dr. Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula és báró Fejérváry Géza volt miniszterek, báró Eötvös Lóránd, a Tud. Akadémia elnöke, a székesfőváros képviseletében Márkus József főpolgármester, s több tanácsos, az Országos Képzőművészeti Társulat részéről gróf Andrássy Tivadar elnök vezetésével az igazgatóság, a művészi egyesületek képviselői, a Nemzeti Muzeum részéről Szalay Imre igazgató, egyáltalán az összes kulturális intézetek képviselőiket.

A gyászoló család a koporsó jobb oldalán foglalt helyet, míg a baloldalon Berzeviczy miniszter és a többi előkelőség. Az opera énekkarának gyászdala után Haypál Benő budai református lelkész búcsúztatta el a halottat. Dr. Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter szólt ezután s beszédét így végezte: "Csodálat, szeretet, hála hozott bennünket ravatalodhoz, elköltözött mester!

Bár részt kérünk azok fájdalmából, kik szivedhez legközelebb állottak, ravatalodtól, sírhantodtól távozva, elűzzük gondolatunkból szenvedésed és szomoru kimulásod képeit. Megdicsőülve fogsz köztünk és az utánunk jövők közt tovább élni, művészi képzeleted kedves, bájos alakjaival együtt, abban a verőfényes isteni világában a szépnek, melyet műveidben nekünk hátrahagytál. Isten veled!"