Az angolok és a szappanfogyasztás

1904 | Február

Egy angol újság gyarmati levelezője nagy fölfedezést tett, sőt kettőt is. Először kimondotta, hogy az angol faj pusztul, hanyatlik; másodszor pedig megállapitotta mindjárt az okát is abban, hogy túlságos sok szappant fogyaszt.

A sok mosakodás, ugymond, eltávolitja a bőrt védő zsirréteget s ebből meghülés, rheuma, stb. származik. Az angolok tehát azért pusztulnak, mert tulságos tiszták. Bizonyitékul felhozza, hogy ő maga kitünő egészségnek örvend, mert 30 év óta nem használt szappant, (hogy az olvasó meg ne ijedjen, hozzá teszi, hogy fürdeni rendesen szokott).

Bármint legyen is a dolog, tény, hogy az angol orvosi lapok komolyan foglalkoztak a tárgygyal és arra az eredményre jutottak, hogy a túlságos szappanozás csakugyan ártalmas lehet, csakhogy ez az angol népnek csak nagyon csekély részét illeti, ellenkezőleg kórházakban azt tapasztalják, hogy az alsóbb osztálybeliek borzadnak az alapos mosakodástól.

Ez oldalról tehát nem fenyegeti baj a hatalmas nemzetet.

Megosztás:

Szappan

Kántor Judit

Nincsenek biztos adatok arról, hogy mikor és hogyan jelent meg a szappan az emberiség történetében, de már igen korai időktől kezdve több forrás is szól a használatukról.

Lehet némi igazsága „az angol újság gyarmati levelezőjének”, hiszen az első időkben nem tisztálkodásra, hanem bőrök cserzésére, kikészítésére használták, sőt Egyiptomban a mumifikálás egyik legfontosabb kelléke volt.

Az ókori görögöknél, noha testkultúrájuk igen magas szinten állt, nincsen adat arról, hogy szappant használtak volna, a mosás is csak vízzel történt. A rómaiak is főleg hamuval tisztálkodtak, a mosáshoz pedig – ma már bizarrnak tűnő módon – vizeletet használtak.

A szappanról Plinius ír először, aki a gallok „találmányának” nevezi és nagyon hasznosnak tartja – elsősorban a hölgyek hajszinezésében. Természetesen mosakodáshoz is alkalmazható, írja. A pompeji maradványok között már találtak olyan mosókonyhát, amiben szappanmaradékok is föllelhetők voltak.

Ekkoriban elsősorban Arábiából, Perzsiából és Indiából hozták be a szappant, de nemsokára megkezdődött az európai gyártás is. Nagy Károly már rendeletben írta elő a hűbéri birtokokon szappanfőző műhelyek felállítását.

A XVI. századtól már növényi olajat is adtak hozzá és a bortoválkozásban is hasznát vették. A „tökéletes szappan” előállítása a borbélymesterek titka volt, valóságos versengés alakult ki közöttük.

A XIX. században a francia enciklopédisták már könyvet adtak ki a szappanfőzés titkairól, de a századfordulós technika feltalálása Fresnel francia fizikus nevéhez fűződik, aki 1811-ben szabadalmaztatta az ún. ammóniás eljárást.

A századfordulón a gyártás rohamos fejlődésnek indult, egyre több adalékanyaggal, illatosítóval, színezővel keverték az akkor már ipari méretekben, folyamatosan készülő tisztítószert. Igen nagy népszerűségnek is örvendett, szinte versengés foly a hölgyek között a minél illatosabb és szebb szappanok tulajdonlásáért. A tehetősebbek azt is megengedhették maguknak, hogy saját arcképükkel díszített példányt szerezzenek be.

Így hát nem csoda, hogy bizonyos nézőpontból aggodalomra adhatott okot, hogy „az angol faj túlságos sok szappant fogyaszt”.