Nagyjelentőségű feladatok várnak a kormányra és a parlamentre a kereskedelmi politika terén.
A magyar alkotmány helyreállítása óta soha e tekintetben nem volt oly nehéz a helyzet, mint most. Az 1899-ik évi 30. törvényczikk, az u. n. Széll-formula, megtiltja, hogy új kereskedelmi szerződési tárgyalások indíttassanak, mielőtt az új vámtarifa kész.

De nem elég, hogy kész legyen a vámtarifa, szükséges, hogy meg legyen kötve a vámszövetség is.
E nélkül köthetnénk ugyan nemzetközi szerződést, de csak 1907-ig. Ily rövid lejáratú szerződést pedig sem Németország, sem más állam kötni nem fog velünk. Mert komoly közgazdasági értéke csakis hosszabb lejáratu szerződéseknek van. 

Kétséget nem szenved, hogy szakminisztereink utóbbi bécsi időzése alatt ezek a kérdések mind szóba kerültek.
S bizonyos, hogy a magyar kormány már legközelebb felhatalmazást fog kérni a törvényhozástól, hogy Németországgal kereskedelmi szerződési tárgyalásokat kezdhessen. Ugyanis ugylátszik, hogy a német kormány nem akar tovább várni a tárgyalások megkezdésével, annál is inkább, mert a német mezőgazdák erősen sürgetik az új vámtarifa életbeléptetését, mely nekik a magasabb gabonavámokat biztosítja. 

Már pedig a magyar pártpolitika mostani állapota mellett ezen és még több más fontos kérdések megoldása, a szükséges, részben nagyterjedelmű törvényjavaslatoknak aránylag rövid idő alatt leendő letárgyalása merő lehetetlenség.
Nem egyszerűsíti és nem könnyíti a helyzetet a lefolyt hét egyik érdekes tünete, a báró Bánffy vezetése alatt alakuló új párt zászlóbontása sem. E párt közzétette báró Bánffy által aláirt programmját, melynek vezető eszméi: a külön vámterület, a teljes gazdasági önállóság s a magyar nemzeti irány erős hangsulyozása, - arra vannak számítva, hogy az új pártnak hiveket toborozzanak úgy a kormánypárt soraiból azok közül, kik a külön vámterületet óhajtják, mint a függetlenségi párt táborából azok közül, a kik a teljes gazdasági önállóság és a magyar nemzeti vívmányok fejében készek lennének elfogadni a 67-ki közjogi alapot.