Kedvező előjelek mellett indult meg az idei footbal-év is. Az I. osztályu bajnokságba az összes első osztályu csapatok, a II-od osztályu bajnokságba pedig 7 egylet nevezett be. Kiírásra került Polónyi Géza hatalmas vándordíja a Margit-szigeti Ezüstlabda, amelyért 6 elsőosztályu, 2 másodosztályu és 1 vidéki csapat jelentkezett küzdelemre.

Kisebb érdeklődést keltett a BTC. által a pünkösdi tornaünnepekre felajánlott ezüstserleg vándordíj, amelyért 4 csapat nevezett. Magában véve e mérkőzések is élénk és eseményekben gazdag szezont igértek, ezenkívül pedig a nagyobb egyletek több érdekes nemzetközi mérkőzést is vettek föl programmjukba.

A bajnokság sorsa teljesen nyílt kérdés volt, az első mérkőzéstől az utolsóig – sőt azon túl is. A természetes fejlődés során eljutottak végre oda, hogy 5-6 olyan elsőosztályu csapatunk is van, amelyek tudás és képesség dolgában teljesen méltó ellenfelei egymásnak s csak a pillanatnyi kondíció, vagy a szerencse dönti el köztük a győzelmet. A határozott fejlődés jele az a sok eldöntetlen, vagy egy-két gólkülömbséggel végződött match is, amely már jellemző az idei bajnoki mérkőzésekre. A mérkőzéseken nagyobb gólkülömbség csak ritkán fordult elő.

Örvendetes hatása volt ennek aztán az, hogy közönségünk oly nagy érdeklődést mutatott e küzdelmek iránt, aminőt azelőtt csak a legerősebb nemzetközi mérkőzések tudtak fölmutatni. De – sajnos – az egyenrangúság az egyletek között oly nagy rivalitást is szült, hogy játékosaink a győzelemért gyakran oly eszközök alkalmazásától sem riadtak vissza, amelyek erősen a sportszerűség rovására estek. Ennek volta következménye az a sok büntetés, amit a MLSz. kirótt s az a sajátságos körülmény, hogy az első osztályu bajnokság sorsa nem is a gyepen, hanem a tanácsteremben dölt el.