Gróf Andrássy Gyula november 23-ikáról kelt és választóihoz intézett levélben adja okát annak, hogy mért lépett ki a szabadelvűpártból. A most küzdő két fél egyikéhez sem csatlakozik. A mig lelkiismerete engedte, kitartott a kormány czélja mellett, melyet helyeselt és azon vezér mellett, a kinek hazafias okait ismerte és őt magát őszintén tiszteli. A kormány eszközeit azonban nem helyesli, útján tovább nem követi.

Így folytatja érveléseit: „Valamely kivánatos reform keresztűlvitele nem indokolhatja meg a mindenkire, - többségre és kisebbségre – egyaránt kötelező jogszabálynak mellőzését. A kisebbségnek módjában sincs annyit ártani a jogrendnek, mint a többségnek. Az erő kötelez. Akarom a házszabályok módosítását, de csak azon az úton, a melyen kötelező jogszabályokat módosítani lehet és szabad.

A házszabályok a tárgyalások rendes útján jöttek létre és csak ezen az úton változtathatók meg. Erőszakot egy pillanatnyi erőszaknak legyőzésére alkalmazni az államférfiaknak szomorú kötelessége lehet, a formákat megszegő erőszakot azonban hazánkban jogforrássá emelni nem szabad.

A végzetes november 18-iki ülés óta nincs az egész képviselőház által kötelezően elismert házszabály. Mikor az egyik beszélni akar, mert azt hiszi, hogy joga van hozzá, a másik szavazni fog akarni. A tárgyalás és a határozat meghozatala csak az ellenzék jelenléte nélkül, az ellenzék eltávolítása után biztosítható. A Ház méltóságának megóvására czélzó erőszak olyan szellemet örökíthet meg a képviselőházban, a mely mellett a legszigorúbb szabályok sem tarthatják fönn a parlamentnek tekintélyét.

A szövetkezett ellenzékhez azonban nem csatlakozhatom. Az ellenzék egyes részeinek magatartása növelte nagygyá azt a reakcziót, mely a többséget olyan tettekre ragadta, melyekre előbb még gondolni sem mert volna. Az ellenzék küzdelme módját sem tehetem magamévá. Nem helyeslem, a lehető legkárosabbnak és a lehető legveszélyesebbnek tartom azt, hogy a király személyét belevonják szenvedélyes harczukba.

Maradjon a korona magasan a pártok fölött álló egyesítő fogalom. A parlamentárizmus alapelvei szerint a királynak csak tanácsosai hibázhatnak, ő nem. Meggyőződésem tiltja, hogy a most küzdő táborok bármelyikéhez csatlakozzam. Sulyos állapotban van a nemzet, de azért ne csüggedjünk és teljesítsük kötelességünket.”