A szövetkezett ellenzék kiáltványa azzal kezdődik, hogy a képviselőházat pandurok és csendőrök szállták meg. Joguk és kötelességük volt, úgymond, ezeket legalább a tanácsteremből eltávolítani, a mit meg is tettek. Az elnöki széket, a melyen a november 18-iki bűnt elkövették, hogy ennek a helynek nyoma is veszszen, megsemmisítették.

Utal a kiáltvány a békére, szeretetre és az alkotmányos küzdelemre, a melylyel eddig az ellenzék és koránypát mérkőzött. Az 1902-iki obstrukczió után zavartalan munkásság nyert helyet a képviselőházban, a mikor váratlanul lecsapott a kormánynak és az elnöknek novemberi cselekménye, a mely ha megtorlatlan marad, nincs többé független magyar törvényhozás.

„A nemzeti önérzet és saját becsületérzésünk sérelme nélkül – úgymond végül a kiáltvány – minden pillanatban készek vagyunk a törvényhozási békére. Ma eltávolítottuk a karhatalom szerződöttjeit, holnap katonai erőszak rohama jöhet ránk. De akkor is teljesítjük kötelességünket. Erős fegyvereink vannak nekünk is: a felséges király esküjében és a nemzet örökké tartó erejébe vetett bizodalmunk.”