Passano marquia, mint szemtanu a következőket beszéli. „Mint naponként julius 28-ikán is Gucsinából jöttem. A mint a pályaudvaron megérkeztem, kocsiba szálltam és a csatorna hidon át akartam menni. Egyszerre borzasztó robbanás történt és láttam, hogy a szomszéd házak ablakai csörömpölve hullottak a földre.

Kiszálltam a kocsiból és gyalog mentem át a hidon. A mint a Varsóhoz czímzett szálloda elé érkeztem, borzasztó látvány tárult elém. Egy asszony, a ki gyermeket tartott az ölében, több sebből vérezve hevert a földön és szívtépő módon jajgatott. Egy katonatiszt eszméletlenül összeesett. Valamivel meszszebb feküdt Plehve, a kinek félarczát a bomba letépte. A szálloda előtt a miniszter kocsija romokban hevert. Innen jó messzire feküdt a kocsis holtteste. A miniszter szolgája kevésbbé veszedelmesen sérült meg. Csakhamar megjelentek rendőrök, a kik Plehve holttestét köpönyeggel betakarták.

A miniszter holttestére – mondja ismét egy másik szemtanu – csak egyenruhájáról lehetett ráismerni. A kocsis holttestét nagy távolságra dobta a robbanás. A lovak még éltek, de kínjukban rettenetesen hörögtek. A gyilkos, mikor elfogták és átadták a rendőröknek, ezt kiáltotta: „Még sokkal különb dolgok vannak hátra, én nem vagyok az egyetlen!”

A sebesültek számát nem tudni bizonyosan. Alkalmasint többen sebesültek meg, mint a hivatalos jelentések mondják és pedig nehányan sulyosan.