Kossuth Ferencz Párthíveimhez czímmel szeptember 27-ikén kiáltványt intézett az ország függetlenségi polgárságához.

Hivatkozva a sulyos felelősségre, a mely a válságos napokban reá, mint pártvezérre nehezedik, azt irja, hogy a nagy nemzeti küzdelemben, mely már közel egy év óta folyik, nem mindig követi a párt az ő tanácsait, nem mindig az történik, a mit ő jónak lát. Hogy megmaradhasson a küzdő tábor élén, hova a nép bizalma helyezte, meg kell követelnie a mostani nehéz időkben hogy pártjában az az irányzat érvényesüljön, a melyet helyesnek vél és helyesnek tart vele együtt a pártban sok régi, kipróbált hazafi. Ez az irányzatot pedig így fejezi ki kiáltványában Kossuth:

Az én határozott, rendíthetetlen meggyőződésem az, hogy a jelen nehéz helyzetben a nemzetnek nyugalomra, higgadtságra, megfontolásra van szüksége. Hiszem, vallom, határozottan állítom, hogy az ellenkező a nemzet ügyének árt és a nemzet jövőjét koczkára teszi… a mi az én hozzájárulásommal nem is fog megtörténni.

Ezután fejtegeti Kossuth, hogy a nemzet nem adhatja fel jogát, hogy nyelve érvényesüljön és miután a kérdés már felvettetett, a nemzet engedése jogfeladást jelentene, a magyar nyelv jogát feladni nem szabad és nem lehet.  Ám a 67-es törvények a nemzetet megfosztották minden anyagi erejétől és így a követeléssel, a melynek végeredményben az erőn kell nyugodni, czélt érni nem remélhetünk. A jelszó tehát: határozott ellentállás legyen, de feltétlen nyugalommal és higgadtsággal.