EMLÉKEIM DEÁK FERENCZRŐL

1903 | Október

Irta Széllné Vörösmary Ilona

Századik születésed napján mily tekintettel nézhetsz le hazánkra, nevelő atyám!
Megérti-e nagy szellemednek, a közpályán töltött életednek szózatait a mai nemzedék? Avagy csak félreértené?

Tőle, ki mindenkor jól olvasá az érdeklő idők jelét, tanultunk-e hát? Tőle, ki soha se rombolt, hogy építhessen, sőt inkáb figyelve tűrt, mert komoly szavaknak sulyát, nagy czélok sikerének tartósságát nem a bölcs mérséklet adja-e meg? Tőle tehát ne tanuljunk-e?

Szomorúan fordúlok el tőled, oh, Jelen s visszavarázsolok inkább emlékeimből egy napot, a melyet ő vele töltöttem a budai hegyek között a "Szép Juhászné"-nál.

A mikor derűs volt az ég s virágzó vadrózsák diszítették az erdők széleit s azon kis lejtős rétség szőnyege, melynek közepén egy vad körtefa állott, színes és illatos volt a számtalan virágtól: ilyenkor sokat jártunk az erdőkben. Mennyi növénynek tudta többféle nevét, gyógyhatását s egyéb sajátságait! S e nagy fa árnyékában, gyöpös ülőhelyen, mely egyszerű deszkával volt befödve, sok-sok órát töltöttünk gyámapámmal, anyám és én, a hatvanas években.

A derűs környezet reánk is áthatott, kivéve, mikor kedélyét a gondok itt is elfoglalták. Olyankor két kezét botja elefántcsont végére helyezve, kissé előre hajolva támaszkodott botjára s hosszan elnézett maga elé, vagy beszélt a politikáról s a helyzetről.

De voltak vidámabb napjaink s ilyenkor fölkerestük a költőket, irodalmat. A régi Görögországot művészetével, Rómát s a jelenkort. Mily alaposan ismerte a történelmet; mennyi verset tudott! Mint szerettem hallani latin idézéseit. Kisfaludy regéi apám ifjúkori emlékeit foglalták magukban s talán azért is volt, hogy róluk gyakrabban emlékeztünk meg, mint másokról.

A huszonnégy éves költő "Zalán futásať nyelvének klasszikus méltósága, a bevezetés hazafias elmerengése őt is gondokban találja a haza sorsa fölött. Ő is érzi, mit a költő kimond. De ő még hallgat. Neki még idő kell. Nagy eszméket érlelő idő. Önzetlen vágyak kelnek fenkölt elméjében.

Szerelem és családi tűzhely, - az ifjú évek e fényes álmai! Lemond róluk már igen korán, mert érzi, hogy a családi élethez erős kapcsok fűznék és talán nem tudná a kettőt: hazát és családot egymástól független és teljes odaadással szolgálni. Mintha ezen lemondással a férfi tiszta szeretetének szenvedélye föloszlott volna benne; föloszlott azon nemes és erős érzelmekre, melyek oly ritka kivételessé tették jellemét.

Nagy és dicső volt nyilvános szereplése, de példányszerű ennek alkotója: az ember. Erős fizikumú, szenvedélyes ember. Neki "ügyelni kell önmagára". Napjában órákat tölt egyedűl; gondolkozik, vagy inkább: számot vet önmagával s egy életen keresztűl megtartja e szokást. Az élet szinterén már teljes egyensulyban látjuk; nincs nyoma a gyarló szenvedélyeknek…

Kehidának bükkös erdeje! Miért vagy néma? Miért nem mondod el az ő küzdelmeit, ki annyit járt körödben? Ki tudná jobban, mint a te árnyékos lombjaid, miként küzdötte le ifjan önvágyait s miként faragta gránit-keménynyé a férfikor meggyőződéseit, s az élet minden nehézségeiben, a magán, vagy a politikai téren, de mindenkor feddhetetlen jellemét!...

De hova tévedtem! A terebélyes vad fa árnyékában, a mint ültünk vele a magányban, anyám és én, sokszor beszélt a múltakról. A zalai szomszédos és egyéb életről, ifjúkoráról. nem irta le az évek történetét, de egyes eseteket, emberek jellemzését; s ilyenkor én is ismerni véltem alakjait.

Kehidához közel szomszéd volt Csányi Laczi, a bizalmas jó barát, kiváló értelemmel, tiszta szándékú, becsületes jellem. "Meghitt jó barátom volt, – mondá – s alig volt nap, míg Csányban lakott, hogy át ne jött volna."

De eljöttek az 1843-iki követválasztások izgalmas, sötét napjai. Deáknak megjelenése az országgyűlésen providencziális, mondja Csányi s mondja vele az ország. S hetekig korteskedik Csányi. Lován délczegen ülve, óriási nemzeti zászlóval kezében léptet nagy nyugalommal a választás napján s vezeti a választók seregét. Példás a rend, de tudjuk a választás szomorú befejezését. S ez események egy időre elválasztják egymástól a két jó barátot.

Deák cselekedeteinek ő maga a leglelkiismeretesebb birálója… Csányi nem állhatja tovább, s egy napon a nemes, szikár alak, katonás tartásával talán lazábban tartja lova kantárszárát, halvány arcza talán merevebb, mint máskor: hosszú idő után Kehidára megy. Mint hogyha látnám a néma kézszorítást; a régi szivélyes hang elfödi a föllobbant érzelmeket; s azután ott ülnek ismét a kandalló tüzénél; s közöttük nem lebbenik a fátyol, mely takarja a félreértés kínos napjait.