Hét éve immár, hogy a fiatal olasz mérnök, Marconi Vilmos az első sikeres kisérletet tette.

Vezetődrót nélküli összeköttetlst étesített két egymástól pár száz méterre fekvő állomás között. Azóta időről időra jelennek meg a hírek a lapokban a drót nélküli telegrafálásról, s a tudósítások egyre többet igérő eredményekről szólottak.

Az eszközök tökéletesedtek, az általuk áthidalt távolság mind jobban éa jobban, mégpedig nagy ugrásokban növekedett.

A legujabb hírek szerint a mult év deczember havában Marconi az Altanti Oczeánon keresztül Amerikából Angliába táviratozott. E meglepő eredmény fokozott mrétékben feléje forditotta az emberiség sokfelé megoszló figyelmét.

Vessünk futó pillantást e nevezetes találmányra és annak fejlődésére. Tekintsünk előbb végig a praktikus kisérleteken, s azután igyekezzünk megismerni annak physikai részét, a lényegét.

Marconi, a ki 1874-ben született, alig mult húsz éves, a mikor azon kisérletekről elmélkedett, a melyek később nevét hiressé tették.

Már 1895 tavaszán a Griffon villa és az attól pár száz méterre fekvő domb között drótnélküli összeköttetést létesített. 1897 telén az angol *Post Office* kisérletezett rendszerével. Előbb 6, majd később 15 kilométer távolságra sikerűltek a kisérletek.

1899-ben Marconi már a calaisi csatornán át táviratozott. A kisérletek a két part között, valamint az e czélra külön fölszerelt hajókon 48 kilométer távolságigminden időben, esőben és viharban is sikerültek.

1901 áprilisában Marconi a Földközi-tengeren kisérletezett s a kisérletek jól sikerűltek: 36 szóból álló sürgönyt négy percz és 50 másodpercz alatt továbbitottak.

Azóta többen foglaloztak a drótnélküli telegrafálással. Így Slaby, Arco, Guaniris, Rochefort, Braun és mások. A részeletkben a Marconiétól eltérő rendszereket léptettek életbe.

A szárazföldi hadseregben is alkalmazzák e találmányt. Itt ugyan a kisérletek nehezebben mentek, mint a víz ölött. A boer háborúban nem vált be; Khinában már használták. A német hadsereg részére Braun professzor a Siemens és Halske czéggel együtt alkalmas berendezést állitott egybe, a mely könnyü kezelhetősége mellett 100 kilométerre biztosan működik.

Az eszközök *összehangolása* lehetővé teszi, hogy a sürgönyt csak az illetékes állomás vegye fel, a mi hadászati szempontból igen nagy fontosságú.

A legutóbb az eddig elértlegnagyobb eredmény, hogy Marconi a Kanadában lévő Bretonból drótnélküli táviratot küldött a Poldhu fokon felállított állomásra, melyek egymástól 300 kilométer távolságra feküsznek. Ez volt az első drótnélküli sürgöny, a mely az Oczeánon keresztül nemt, ez volt az első *marconigramm*, a mint azt Marconi érdemeinek elismeréseűl nevezik.

Miben is áll az a drótnélküli telegrafálás?
Az első kérdés, ami önkénytelenűl elibénk tolul: ha nincsenek vezetődrótokkal összekötve az állomások, mi hát az, a mi a táviratot továbbitja, a mi az összeköttetést létesíti?

Az elektromos hullámok ezek, mondjaa fizikus. Az elektromos hullámok a föld vagy víz felületéhez simulva terjednek tova a légben. Érdekes tapasztalat továbbá, hogy a víz fölött sokkal kisebb veszteséggel, tehát nagyobb távolságra haladnak, mint a szárazföld felett.

Hogy mik ezek az elektromos hullámok? Arra a felelet jó részben csak hípotetikus jellegű lehetne, épen úgy, mintha a fényről kérdezősködnének. A tulajdonságai azonban jól ismertek. Sok fizikus, közöttük különösen Hertz, Righi, Feddersen, Branly és Lodge alkalmas berendezésekkel kimutatták, hogyláthatóóságuktól eltekintve, sok tekintetben a fényhullámokhoz hasonlóan viselkednek.

Marconi ezen már megállapitott jelenségekből és tényekből indúlt ki, a melyek tulajdonképen már magukban foglalják a drótnélküli telegrafálást.