A lírai költészet hagyományos tárgyai: szerelem, a szülők iránti szeretet, a családi érzés, a természet, az ifjúkorra való visszaemlékezés, a hazafiaság adják meg e kötet tartalmát. A szerző egyszerűsége, közvetlenségre törekszik; igazi költők tudvalevőleg ezzel a hanggal érik el a legszebb hatásokat, sajnos azonban, szerzőnk csak költői lélek, nem igazi költő.

A mi meleg érzése, igaz megfigyelése, újszerűbb ötlete van, azt is oly laposan, annyi banalitással mondja el, hogy költői hatása nem lehet. Nyelve szegényes, mindig egyforma hangon szól, akár könnyed dalba fog, akár mélyebb nyomokat keres, verselése pedig oly döczögös, hogy magyar hangsulyos verseiben még a czenzura ellen is lépten nyomon vét.

Hol marad akkor a rhytmus zenéje, a költői hangulat ez egyik legfőbb előidézője! Sajnálni való, hogy az szerzőnek különben helyes és rokonszenves törekvése ily kevés sikerrel járt. Mutatványúl a kötet egyik sikerűltebb darabját adjuk:

Dal az édesanyámról.

Szegény asszony az én anyám,
Nincsen neki, csak egy kicsi
Vagyonkája:
A fő közte: egy kis gerle,
Egy rózsafa, meg én jönnék
Utoljára.

Édes anyám madárkája,
Édes anyám gerliczéje
Engem pótol.
Azt mondja az édes anyám,
Hogy én jutok az eszébe,
Ha turbékol…..

Az neki az ünnepnapja,
Ha engem lát. Hányszor vagyok
Addig álma!...
S valahányszor csak elválunk,
Úgy csókol meg, mintha többé
Soh’se látna…

Rózsafájának virága,
S te jó testvér, az ő kedves
Gerliczéje!
Pótoljatok nála kissé,
Járjatok szegény anyámnak
A kedvébe!...