A szellemi tehetség és a testalkat egymáshoz való viszonya

1903 | Július

Ha általánosságban körülbelül bizonyosnak hiszszük is abbeli véleményünket, melyik az okos és melyik az ostoba arcz, az ilyetén ítéletnek mégis inkább az érzés az alapja és semmiféle tudományos értékkel nem bír.

Igen sokan fáradoztak már azon, hogy valamely olyan jellemző testalkatot fedezzenek fel, mely az egyes emberek értelmiségének megbizható mértékeül szolgáljon. Legújabban három kutató végzett vizságlatokat a cambridgei egyetem hallgatóin a kérdés tisztázása czéljából: egyikük Charles Pearson a londoni Royal Society tagja, kivüle két tudományosan képzett hölgy; Lee dr és Lewenz Mária.

Mint a *Fr. Int. Bl.* közli, nemrégiben egy egyelőre befejezett jelentést küldtek a Royal Society-nek s ebben az eredményről számolnak be. A vizsgálatot lehetőleg minden lehető összefüggésre kiterjesztették.

Először azokra terjezkedtek ki, melyek az értelmiség és a fej absolut nagysága, azután az értelmiség és a fej hosszának a test nagyságához való viszonya között felmerülnek. A későbbi vizsgálatokban a fej hossza helyett annak szélessége szerepelt. A fülmagassági mérésekből, melyeknek az adatait sok iskolásgyermek szolgáltatta, egyáltalán semmiféle következtetést nem lehetett vonni az értelmiséget illetőleg; sokkalta bizonyosabb az, hogy két párisi tudós erre vonatkozó eltérő adatai hiányos kisérleti anyagból vagy pedig hibás eljárásból adódtak.

Ismét további kutatások azokat az összefüggéseket voltak hivatva felderíteni, a melyek egyrészt az értelmiség, másrészt a huzó-, nyomó-erőkifejtés és a messzelátás között fennállnak.

Mindezen esetekben a kisérletek eredménye negatív volt. Jóllehet látszólag az tünt ki, hogy a szellemileg kiváló emberek testi ereje és látóképessége csekélyebb az átlagénál, a nyert eltérések mégis kisebbek voltak, mint az eljárás lehetséges hibái.

Jobb eredményt kapunk, ha a szellemi tehetség és a testsúly, vagy a testsúly és a test hossza közti viszonyt vizsgáljuk. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a szellemileg kiváló emberek testsúlya, fejük hossza és szélessége valamivel nagyobb a közepes emberénél, de testük nagysága és testi erejük valamivel csekélyebb amazokénál, a mellett gyakran közellátók is. Mindazonáltal egyetlenegy esetben sem adódtak olyan eredmények, hogy azok ismerete után a szellemileg kiváló embereket testileg is meg lehetett volna különböztetni kevésbé értelmes embertársaiktól, vagy hogy talán a szellemi tehetséget az egyén testi sajátságaiból előre megjósolhatták volna.

Az iskolás gyermekeken végzett kisérletek azt bizonyították, hogy a szellemileg tehetségesebbek csak kevéssé tüntek ki jobb testi egészségükkel, ellenben az igazán erős testalkatú gyermekek mindig egészségesebbek és jóval tehetségesebbek is voltak, mint a többiek.

Megosztás:

Kriminalisztika

Kántor Judit

Vajon mire lenne jó, ha az antropológiai jellemzők alapján meg tudnánk állapítani, hogy „ki az értelmesebb”? És kinek lenne az jó? Mielőtt messzemenő következtetésekre jutnánk, nézzük meg, hogy kinek volt ez jó és fontos a századelőn!

A testalkat és a szellemi képességek összevetésének gondolata valójában abban a feltevésben gyökeredzik, hogy a mentális képességek is számszerűsíthetők, és az ennek alapján felállított rangsor megmutathatná a különböző embercsoportok helyét egy sajátos hierarchiában. Nem véletlen, hogy éppen ekkoriban született meg a gondolat, hiszen – mint már tapasztaltuk – a kor a technika, a számok és a statisztika lázában égett.

Érdekes módon ez az újfajta „egyenlőtlenség-elmélet” éppen az egyenlőség hazájából, Amerikából indult útjára a 19. század utolsó évtizedeiben: indián koponyákkal végezték az első ilyen jellegű vizsgálatokat. A kraniomertriai kutatások célja annak bizonyítása volt, hogy a koponya fizikai paraméterei egyrészt szoros összefüggésben vannak az intelligenciával; másrészt a koponyaméretek az etnikumtól és a társadalmi csoporttól függnek.

Ehhez az elgondoláshoz kapcsolódott a századfordulón születetett rekapituláció-elmélet is, amely már nem csak a koponya, hanem az egész test paramétereit vette figyelembe – ugyanazon céllal. Lényegében ugyanarról van itt szó, mint amiről Lombroso beszélt hírhedt elméletében.

A három kutatási irány végül elsősorban a bűnözés és a bűnözők kutatásában fonódott össze, és megszületett egy új tudomány, a kriminálpszichológia. (Természetesen, mint minden más tudománynak, a kriminálpszichológiának sem csak egyetlen irányzata létezett!)

Amint látjuk, a bűnözői hajlam vizsgálata mellett megkezdődött a társadalmi lét többi paraméterének kutatása is. Így például a tehetség mellett vizsgálták a „magasabb erkölcsi viselkedést”, a szorgalmat, az alkalmazkodást és – ó, boldog békeidők! – a szerelemre való képességet is, természetesen hasonló módszerekkel.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!