A ZÖLDELŐ hegysor koszorúzta Hernád-völgyben kiesen fekvő Kassa ama városaink közé tartozik, a melyek megérdemlik, hogy az idegen arrajártában betekintsen, ha csak néhány órára is, falaik közé. Abauj-Tornamegye székhelye, melyet méltán mondanak Felső-Magyarország metropolisának, mai mivoltában is kedves és vonzó város, Széchenyi-ligetének lombos fái szinte az állomásig kihajolnak és szives bólongatással hivogatják a füstös vasuti kocsiban eltikkadt utast üditő pihenésre.

Odább, épen a város falai alatt, a Hernád kis ága, a Malom-árok fogad barátságos csobogással. S az ezt átívelő Szent István-hidon túl, már a falakon belől, egy haladó és életrevaló város ipari és kereskedelmi életének zaja hullámzik felénk.

De a mi Kassa város legfőbb érdekessége, az mégis nem a jelen, hanem a mult. Az a küzdelmes, viharos mult, a melyre gondolva, hevesebben dobban meg a szivünk s a melyre, e város ódon falai között járva, lépten-nyomon emlékeztet bennünket a letűnt nagy időknek egy-egy fenmaradt s tiszteletet keltő emléke. A páratlan szépségű csúcsíves Erzsébet-székesegyház alapköveit a XIV. században rakták le; mögötte az agg Szent Mihály-kápolna a XIII. évszázad tisztes maradványa, előtte a hatalmas Orbán-torony – Magyarország egyetlen campanile-je – szinte háromszáz év viharaival daczol.

Amott a szűk hosszú kapubejáróval, zeg-zúgos folyosókkal és tűzfal nélkűl, ereszes tetővel épített typikus házak fejedelmi vendégeknek, Bocskaynak, Bethlennek, Thökölynek és Rákóczinak adtak szállást hajdanán.

Egy-egy régi utcza gránitkövein robogó kurucz paripák szikrázó patkója ütött csorbát abban a szép időben, melyet kurucz-világ néven ismerünk s a melynek dicsőséges emlékezetét most, kétszáz év multán újitotta föl a kegyeletes utókor a folyó hó 26-ikán megnyitott Rákóczi-kiállítással.

Ez a nap mindig szép emlékezetű lesz az ősi kurucz város felemelő eseményekben gazdag történetében is. A nemzet figyelme arra fordúlt és megdobbantak a szivek az ott elhangzott lelkes szózatoktól, melyek, mint a tárogató.