Ez a szőke, kékszemű, negyven év körüli férfi, akinek a nevét minálunk a „Monna Vanna” előtt kevesen ismerték. Párisban a legolvasottabb, legkedveltebb irók egyike. Páris az egyik hazája, évenként eljár oda, mert szükségét érzi a párisi kifejlett társadalmi és irodalmi életnek, az irókkal való érintkezésnek, a szinházaknak, a hol a legújabb darabokat látja, a kritikusoknak, a kikkel az új könyvekről beszéljen és a műtermeknek, hogy teleszijja lelkét a szinek és vonalak szépségeivel.

Kis nemzet művész-fia kénytelen egy nagy nemzet művészetébe fogódzni. A mint Pradilla, a nagy spanyol festő mondta: „Nekem szükségem van Rómára, hogy az antik műkincseket lássam; Párisra, hogy el ne maradjak a világtól és Madridra, hogy spanyol maradhassak.”

Maeterlincknek a Madridja Brügge, a szomorú belga város, a hol a haldokló szellő sötétre borzolja a csatornák fekete vizét, a hol a nehéz párás levegőből lomha ködfátyol szövődik a csöndes házak fölé; a hol a csipkefüggönyös nagy ablakok mögött sápadt asszonyok verik köhögve a csipkét, miközben urokra gondolnak, a ki kint jár a tengeren. A komor égnek és a szomorúságnak ez a városa a Maeterlinck otthona, a „holt Brügge”, „Bruges la morte”. Ide vágyik vissza Párisból, a tisztaságba, a csöndbe és magányba.

Innen jár be Gentbe, ügyvédi irodájába s szabad óráiban itt olvasgatja kis házában a görög tragikusokat meg Shakesperet. Modern irót keveset olvas, nem sokba nézi őket; s a mi ritkaság, a maga munkáit sem becsüli túl. Brissonnak, a ki egy hosszú beszélgetésüket leirta volt, ezt mondta:

„La princesse Maléne” (első darabja) lázba ejtette Párist, de én magam nem sokra tartom. Mi modern költők egyáltalán nagyon messze elmaradunk a régiek mögött. Pedig nem sokára üt az óra, mikor a szinházak nem maradhatnak tovább a vaudevillisták kezén. Minden, a mi a lélekre vonatkozik, érdekli az embereket, egész a spiritizmusig és kezdjük hinni, hogy a transcendentalis psychologia az egyetlen psychologia. El fog jönni az idő – s már erősen közeledik – mikor a lélek közvetítők nélkül veszi át az érzéseket. A lélek olyan, mint egy alvó, a ki álma közben roppantúl erőlködik, hogy megmozditsa karját vagy szeme héját."