A Simplon átfurása

1903 | Augusztus

A készülő simploni alagút a világ leghosszabb földalatti fúrása. Ugyanis eddig 14,988 métert fúrtak át. a mi a már kész szentbernhardi alagút hosszát meghaladja. Még 4700 méter van hátra. Ha valami előre nem látott akadály közbe nem jön az alagút 1904 május 15-ére készűl el.

A vasúti sinek és a villamos vezeték lerakása, valamint a kisebb kőműves munkák még hat hónapig tartanak, mire azután a személy- és árúszállítás kezdezét veszi. Ezen óriási nehézségekkel járt munka mellett még az egyiptomi gúlák építése is kisebbszerű vállalatnak mondható.

Az olasz részről való fúrás alatt folyton földalatti források bukkantak elő. Ezek közt olyan is volt, melyből másodperczenként 800 liter víz ömlött ki s így nem egyszer attól kellett tartani, hogy roppant víztömeg a gépeket és munkásokat elsodorja.

Nem kevesebb fáradságba és költségbe kerűlt az alagút hőmérsékletének szabályozása. Szellőztetési készülék nélkül a hőmérő az alagútban többnyire 57-59 fok Celsiust mutatott, mely hőségben a munkások nem dolgozhattak. Az olasz részről történt fúrások tartalma alatt leginkább a hűsítő és szellőztetési készülékek hiányos volta okozott sok nehézséget.

A munkát intéző angol és franczia mérnököket semmi sem riasztotta vissza, legfeljebb arról volt szó, hogy az építési költségek előirányzatát nehány millióval fel kellene emelni. A franczia, olasz és svájczi kormányok közt történt megállapodás szerint, az alagútat még akkor sem szabad elzárni, ha ezen hatalmasságok közt háború ütne ki. A Simplon-alagút építési költségei 350-380 millió frankra rúgnak.

Megosztás:

Simplon-alagút

Kántor Judit

A készülőfélben levő alagút akkoriban valóban a világ leghosszabb föld alatti átvezetése volt. Az az útvonal, melyen átvezetett, már a korai időktől kezdve nagy szerepet játszott a közlekedésben és az áruszállításban.

A hágó a a Rhone és a Toce folyók völgye közt fekszik a svájci Wallis (Valais) kantonban, a Pennini és Lepontini Alpok közt, a 2643 méteres Schienhorn és a 3202 méter magas Schönhorn között, legmagasabb pontja 2005 méter.

Az első kiépített gyalogút 196-ban készült el itt, Septimus Severus császár építtette. A középkorban vált forgalmasabb kereskedelmi útvonallá, bár az első „igazi” utat Napóleon készíttette el, akkor még 66,5 kilométer hosszúságban.

Már korábban is gondot jelentett, hogy a meredek hegyek és sziklák miatt nem lehetett az utat a szükséges szakasz teljes hosszában kiépíteni. Próbálkoztak is többször alagút fúrásával, először 1450-ben, a Nizza és Genova közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére. A korabeli technikával végül nem sikerült ezt a vállalkozást véghezvinni.

A vasút fejlődésével került a kérdés ismét napirendre: az útszakasz legmeredekebb részein ugyanis 11 százalékos lejtők is voltak, a vasút viszont nem bír el 2,5 százaléknál többet. A 12 kilométeres alagút-szakasz építését 1857-ben kezdték el, a munkát 50 évre tervezték. Az ún. „belga építési rendszerrel” dolgoztak, vagyis először kifejtették a boltozat helyét a sziklában, majd a többi részt alatta emelték ki.

A fúrás nagyon lassan haladt, ezért Germain Somelier francia mérnök megszerkesztett egy gépi fúró berendezést. Ennek segítségével felgyorsult a munka és 1870-re összeért a kétoldalról megkezdett két alagút-vég.

A próbavonatok első útjai nagy sikernek számítottak, sajnos azonban tragédiába torkolltak. Az első két mozdony vezetője a járatban felszaporodott széngáz miatt nem élte túl az utat. Végül különféle tchnikákat alkalmaztak a jobb szellőzés érdekében, kifejlesztették az angol „füstnyelő” mozdonyokat is, de az alagút szellőzése még ma sem tökéletes.

A következő szakasz a Szent Gotthárd-alagút volt, amelynek építésénél rendkívül rossz krülmények között dolgoztak a munkások. A szakaszról elnevezett „Gotthárd-betegség” mellett a természet erői sem kímélték az építőket. Végül az alagút 1880-ra készült el, a következő szakasz – a Simplon-alagút – készítése pedig 1898-ban kezdődött el. A tervezett határidő 1904, a tervezett költség 69,5 millió frank volt, ezt Bern kanton és az észak-olasz városok adták össze.

A rendkívül hosszúra tervezett alagút építéséhez új taktikát is kidolgoztak a tervezők. Először az ún. „iránytárót” építették meg, később ezt szellőzésre és a vezetékek elhelyezésére használták.

Tőle 17 méterre épült az első alagút-szakasz. Általában dinamittal robbantottak, de kísérleteztek folyékony levegővel is. A szellőzést az iránytárón keresztül vezető keresztjáratokkal oldották meg. A kitermelt kőzetet lovas-csilék szállították el az e célra épített kisvasútig.

Az építkezés lassabban haladt a tervezettnél, így a híradásban jelzett 1904. május 15-i átadás nem valósulhatott meg, az alagút csak 1906. május 19-re készült el.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!