Dankó Pista

1903 | Április

A népdalszerző művei ha elterjednek, ezren és ezren éneklik, játszszák mindenfelé az országban, a nélkül, hogy tudnák, kitől származnak. Így volt Dankó Pista is, a ki márczius hó 29-én meghalt. Az egykorúak között senkinek sem került több nótája a nép ajkára, dalait szindarabokban énekelték, czigányok húzták, de a szerzőjük nevét évek során keresztül alig tudta más, mint egy szük baráti kör.

Csak újabb időben, különösen mióta gyüjteményekben adta ki szerzeményeit, kezdték gyakrabban emlegetni a nevét, néhány iró és művész barátja is sokat buzgólkodott abban, hogy az egyszerű czigány zenész nem mindennapi tehetsége elismerést találjon.

Érdeme az újabb magyar népdalköltés terén kétségen fölül áll; a magyarosságából kivetkőzni kezdő magyar nótát nagyobb részt ő vezette vissza fejlődése helyes útjára s nagyszámú dalai közt nem egy van, a mely méltó a régi jó népies eredetű, vagy egykori hires dalköltőink által szerzett nótákhoz.

Dankó Pista 1858-ban született Szegeden. Atyja kedvelt czigánymuzsikus volt itt s fiát is muzsikusnak szánta, azonban korán meghalt, nagy szegénységben hagyván családját. Dankó Pista úgy nevelkedett, mint a többi efféle czigánygyerek, nyomorogva, iskolát alig látva. Tizenhárom éves korában felvette bandájába atyjának egykori barátja. Erdélyi Náczi hires szegedi czigányprimás a ki míveltebb és zeneileg is tanúltabb ember volt, mint a czigányzenészek nagyobb része.

Dankó Pista azonban csak három évig maradt Erdélyinél; előbb egy "malacz-bandá"-ban játszott, aztán leküzdhetetlen vágyat érezve a szinész-élet után, beállt kardalosnak egy vándorszinház társaságba. Az itteni nyomorúságot nem soká birta kis s újra visszaállt muzsikusnak. Sorsa valamivel jobbra fordúlt, mikor Joó Ilonát, egy jómódú szatymazi birtokos lányát nőül vette, a mi persze nem ment minden akadály nélkül.

A czigány-muzsikusok közt némi tekintélyre tett szert, úgy befogadták nagyobb bandákba is. Ekkoriban jutott ismeretségbe a szegedi írókkal, hirlapírókkal, a kik pártját fogták. Különösen Pósa Lajosnak köszönhetett sokat, a kinek verseire első hiressé vált nótáit szerzette s a ki később is dalai nagyobb részének szövegét irta. Egyik-másik dalát ki is adta, a szegedi lapok emlegetni kezdték a nevét. Egyebütt az országban nem igen ismerték, nótái azonban annál jobban elterjedtek.

Szinpadra először akkor kerültek szerzeményei, mikor Molnár György egykor hires tragikai szinész Szegeden előadott "Zsellér-leány" czímű népszinművéhez ő irta a dalokat, melyek legtöbbjét felkapta a közönség s csakhamar a nép ajkára kerültek. Blaháné is énekelte újabb nótáit a Népszinházban. 1883-ban Erdélyi Náczi eljátszotta néhány dalát az akkor az árviz után Szegedre látogatott király előtt, a ki megtudta, hogy a szép dalok szerzője egyszerű czigány, értékes ékszert küldött Dankónak ajándékúl.

1893-ban száz dalból álló gyüjteményt adott ki s tehetségét ekkor kezdték országszerte emlegetni. Ugyanaz idő tájban daltársulatot alakitott dalai terjesztésére; előbb nagyobb budapesti kávéházakban szerepelt társulatával, később vidéki körútakat tett az országban mindenfelé, sőt Moszkvában is játszott egy ízben. Ezzel a vállalatával anyagilag is némileg jobb sorsba jutott. Az utóbbi évek alatt előadott őj népszinművek nagy részéhez ő irta a zenét, sőt maga is megpróbálkozott népszinművek irásával.

Néhány éve óta azonban keveset birt dolgozni, beteg lett, tüdősorvadásba esett. Barátai, köztük számos jeles iró és művész, segítették, a hogy tudták, kétszer is lehetővé tették neki, a közoktatási minisztertől is segélyt eszközölve ki, hogy San-Remóba utazzon, de hasztalanúl. A betegség erőt vett rajta és most sirba döntötte. A nép ajkára jutott s mindenfelé elterjedt dalainak se szeri, se száma; a legismertebbek közül valók a következők:

Nem jó mindig a fonóba eljárni. – Darumadár gyere velem. – Jaj annak jaj, aki szívből szeret. – Szőke kis lány csitt, csitt, csitt. – Vásárhelyi sétatéren. – Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja. – Őszi szellő játszik a falevélen. – Felvégi ház, alvégi ház. – Hej korcsmáros tudja-e kend, mi az újság. – Bort ide Salamon. – Eszem azt a kis kezedet. – Most van a nap lemenőben. – Eltörött a hegedűm. – Gyönge violának letörött az ága. – Szegény ember dolgát boldog Isten birja. – Gyí te lovam, gyí te sárga. – Parancsold meg a csillagnak. – Ablak alatt zúgnak a fák. – Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom. – Rám sem nézett, mikor én őt megláttam. – Beteg az én kis angyalom.
Legutolsó dalai – szám szerint 15 – alig egy hete jelentek meg ŤHattyudalokť czímen Schunda V. József kiadásában.

Markó Miklós