Némely embereket nem hagy nyugodni a temetkezés mai módja. Azzel érvelnek, hogy az egészségre veszedelmes, ha a holttesteket a föld alá ássák, hogyott lassú elenyészésnek legyenek kitéve, mert ezáltal megfertőztetik mindenféle betegségek csiráival nemcsak a földet, hanem kigőzölgések utján a levegőt is.

Ezenkivül az illetők szerint, a kegyeletnek sem felel meg a mai szokás, mert az a gondolat, hogy szeretteink holtteste mindenféle férgek és élősdi állatok tápláléka lesz, nem valami vigasztaló. Az ilyen érvek sok embert rábirak, hogy hive legyen a halottégetésnek, bár ez a sokás sok nehézséggel jár, mivel eegyelőre, a míg általánosan el nem terjedt, nagyon költséges és sok helyütt a hatóságok és különösen az egyházi körök ellenzik.

Ez birt rá egy furfangos angol feltalálót, hogy a temetkezésnek egy egészen uj és szokatlan módját eszelje ki, amely alig számithat ugyan általános elterjedésre, de mint kuriozum, érdemes a megemlitésre.

Szerkesztett egy tojásdad alakú léggömböt, mely selyemből készült. Nevet is adott neki: Navohi. A gömb belsejében egy másik, belül üres bömb van, melynek burokja úgy van csinálva, hogy a levegő nem hat rajta át. A külső és belső gömb közötti tér világitó gázzal van megtöltve, a mely 900 font sulyt bír a levegőbe fölemelni.

Mikor most már a gázat beeresztették és a Navohi felfúvódott, a belső gömbbe beleteszik a koporsóba helyezett holttestet álló helyzetben. A koporsó egy robbanó gázzal telt felfújható vánkosba van fektetve, belseje pedig vastag viaszburkolattal van ellátva és annyi maró sav van beletöltve, hogy a holttest elmerül benne.