A politikai helyzetet, különösen a fenforgó vámpolitikai, kiegyezési kérdésekre való vonatkozásában megvilágitotta Széll miniszterelnöknek a költségvetés általános tárgyalása végén tartott beszéde, melyben Körber osztrák miniszterelnöknek az osztrák képviselőházban tartott hasonló tárgyu beszédével is foglalkozott. A két kormányelnök nyilatkozatai arról tanuskodnak, hogy köztük a fenforgó nehézségek elháritására irányult erős törekvés tekintetében egyetértés van, bár a dologra nézve nézeteik nem mindenben egyeznek.

Az osztrák miniszterelnök a vámszövetséget az 1867-iki közjogi mű oly alkotó részének tekinti, melynek megszünése a monarkhia két állama közt fennálló kapcsolatot alapjában megingatná. Ez a felfogás azonban ellenkezik a törvénynyel s a magyar állam életbevágó közgazdasági érdekeivel. Hiszen a kiegyezési törvény a leghatározottabban megkülönbözteti a közös védelmet czélzó közös ügyeket, melyeknek intézésére a közös miniszteriumok és a delegácziók vannak hivatva, a vámügy rendezéséről, mely csak határidőre s az időnkénti szükségnek megfelelően történik.

A politikai és közjogi kiegyezés pedig állandó jellegű, s az erre vonatkozó törvényhozás és az uralkodó közös akarattal meg nem változtatják. Azon állitás, hogy a külön vámterület behozatala a monarkhia felbomlásának veszélyét idézné fel, teljesen alaptalan, melyet csak Magyarország gazdasági önállóságának ellenségei terjesztenek. Magyarország évszázadokon át külön vámterület volt, - a közös vámterület csak 1850 óta áll fenn. Angliának is minden gyarmata külön vámterületet képez s ezért  Anglia mégis világhatalom.

Széll miniszterelnök természetesen azon az állásponton áll, hogy a vámügy nem közös ügy, hanem azért sikra szállott a vámközösség fentartásának czélszerüsége mellett.